A FŐNIX ÉBREDÉSE

Főnix ekkor meglátott valami mást, valami hatalmasat, amely az erőd fölé ereszkedett.Könnyes tekintete előtt igazi, tűzben forgó pokol támadt fel. Egy hatalmas madár, ezernyiszínben, fénylő tollakkal. Kiterjesztette szárnyát a haldoklók fölé, az erőd fölé, majd tollai lángrakaptak, belső tűzzel égtek. Minden toll, minden pihe a tűz örvényében kelt életre, forgott, izzott. Amadár a fejét előretolta, vörös szemével egyenesen Főnixre nézett. Mereven bámulta, s közbenszárnyának mozgása izzó zsarátnokokat kavart fel. Lejjebb ereszkedett, forró szél kelt életre, és atűz átterjedt a házakra, az erőd falaira, a szüzekre, akik sikoltva lángoltak.A főnix csőre szinte érintette Főnix arcát. Tekintete maga volt az izzó nap.A férfi könnyei elpárologtak a hőségben, bőre izzani kezdett, de nem fájt……különös módon nem fájt.És akkor a már meghalt áldozatok testéből vöröses, fluoreszkáló fény emelkedett fel. A fluidikusenergiahullámok kanyarogtak, csapongtak, egymásra találtak. Mint ezer forrás, száz patakkáfonódtak össze, tíz folyóvá… s egyetlen erőáram…amely beleolvadt a főnixbe.A mítoszok madara magába szívta az életenergiákat. A fluidikus lángok beleolvadtak testébe, denem táplálták, hanem elpusztították. A madár ugyanis átengedte magát az energiáknak, és maga isenergiává vált. A tekintete izzó lávafolyam lett, megfoghatatlan erő, amely Főnixre szegeződött…Főnix üvöltött, ahogy ezer ember élete, tudása és tehetsége zubogott belé. Az erő felemelte aföldről, felemelte a magasba, a föld fölé.A házak között lángok csaptak fel, és felkúsztak a tetőkre. A téren fekvő halottakra, haldoklókrais átterjedt a tűz, és hamarosan égett hús illata töltötte be a teret. Főnix három méterrel a föld felettlebegett, a lelkek forrásának tetején, és ordított a testét feszítő fájdalomtól. Hangját azonbanelfojtotta a fluidikus szél dübörgő tombolása…Aztán körkörös hullámok keltek életre, amelyeken az álmodó tehetetlen csónakkénthánykolódott. Égett az erőd, a holttestek és az erdő, Főnix pedig eszméletét vesztve csapódott ideoda.A tomboló pokolban minden elpusztult, csupán a szellem energiái maradtak meg, s olvadtakbele a kiválasztott testébe.Nem sokkal később felkelt a nap. A rengeteg hihetetlenül gyorsan vált elüszkösödöttpusztasággá. A kékes energiahullámok ekkor haltak csak el. Főnix teste lassan a földre ereszkedett.Az álmodó így feküdt a bűzös és kietlen semmi közepén órákig. Füstölgő csonkok vették körbe.Este lett, hűvös és hideg este. Halovány harmatcseppek csapódtak ki Főnix arcán. Éjfél lett éshajnal ismét.Főnix ébredezett. Kinyitotta a szemét, majd oldalára fordult és hányt. Keserű gyümölcsöt és epét.Aztán talpra kecmergett, és ingatagon állt még hosszú percekig. Meztelen volt. A ruhája elégett,de bőre fehér volt és érintetlen.Ezer ember tudása kelt életre benne.Előrehajolt, és megint hányt. Majd megtörölte szája szélét, és észak felé nézett. Tudta, merre kellmennie. Egy főnix és ezer ember tehetsége, tudása, akarata… Elindult.Istennek érezte magát. És bizonyos értelemben az is volt.A leghatalmasabb harcos volt az álomvilágban. Senki sem lehetett több nála.Már csak háborút kellett választania.