A FŐNIX ÉBREDÉSE

Tizenkettedik fejezetFőnix nehéz fejjel ébredt. Mintha a koponyájába egy szekercét állítottak volna bele. Szalmánfeküdt, illatos, száraz szalmán. Érezte maga alatt a szalmát, beszívta illatát. Amikor kinyitotta aszemét, fény vakította el egy pillanatra. A sugár a tető résén át sütött az arcára. Az is meleg volt ésbarátságos. Nem messze kukorékolt egy kakas, és Főnix ismét lehunyta a szemét. Nyilván csakálmodja az egészet.Jorge húslevese jutott eszébe megint – egy dolog, ami a valósághoz köti. Akárcsak legutóbb egyhasonló alkalomkor. Az első ébredésekor. Ám valami miatt ez a húsleves még így, gondolatban isszürreálisnak hatott.– Örülök, hogy végre magadhoz tértél – ragadta ki a lebegő érzésből egy barátságos, női hang. –Már megijedtünk, hogy Soomis testvér túl nagyot ütött a fejedre, vagy éppen a beléd erőszakoltaltató volt túl sok. Kérsz valamit enni vagy inni?– Inni – válaszolta Főnix a hang láthatatlan gazdájának. Nem akarta kinyitni a szemét. Még nem.Hagyta, hogy az illatok és a napsugár melengesse érzékszerveit.Motozást hallatszott, majd kisvártatva ismét megszólalt a női hang,– Jöjj! Kortyolj a vízből! Még érezni rajta a forrás hűvösét. Főnix felnézett, és egy mosolygósarcot pillantott meg.A lány a húszas évei elején járhatott, és arany haj keretezte az arcát. Fehér és kék ruhába öltözött,szolid felső volt rajta és bokáig érő szoknya. Egy fából faragott merőkanalat tartott a kezében.Amikor Főnix fel akart ülni, négy kéz nyúlt válla alá, és segített. A férfi visszanézett, kéthasonlóképp fiatal lány állt mögötte.Ők is mosolyogtak.– Álmodom – mondta, és egy pillanatig úgy is gondolta, az álmodás hagyományos értelmében.– Igen – bólintott az előtte álló lány. – Álmodsz. Főnix elvette a merőkanalat, és ivott két kortyotbelőle.Valóban hűvös volt, egy pillanatra jóleső borzongás futott végig gerince mentén. Aztán fogta amaradék vizet, és a fejére öntötte.Ettől kitisztultak a gondolatai.Ez az én második valóságom, állapította meg. Otthon, Barcelonában sosem öntenek a fejemrevizet.– Hol vagyok? – kérdezte a lányt, miközben egy pillantással felmérte környezetét.Tágas épületben volt, kényelmes ágyon, amelyen akár öten is alhattak volna. Vendéglátói frissszalmát terítettek alá. A falakon fa faragványok, a földön agyagkorsók. Természetes anyagbólkészült minden, festés vagy különösebb díszítés nélkül. Barátságos hely volt, s ha az utolsó emlékenem az lett volna, hogy egy kemény tárggyal fejbe vágják, talán még élvezi is a hangulatot.– Az Öröktűz szekta falujában – felelte mosolyogva a lány. – Isten hozott közöttünk, Főnix.Készen állunk a szertartásra.– Milyen szertartásra?A kérdés függve maradt a levegőben. A lány a kezét nyújtotta Főnix felé, aki lekászálódott azágyról.– Ne haragudj Soomis testvérre! Annyira örült, hogy rád akadt… Hirtelen nem jutott jobb az