A FŐNIX ÉBREDÉSE

Főnix kimenekült a kocsmából, és mélyeket kortyolt kint a levegőből. Úgy érezte, a térde nembírja el. Másfél napi feszültség tört ki belőle. A harc, a szakítás, a halottak és mindaz, ami ezekkapcsán lezajlott benne. De sebaj! Deffék élnek, és menekülőben vannak. Fogalma sincs, merrejárhatnak, de élnek.Leguggolt, és megtámaszkodott a földön.Deff és a tündék élnek!– Segíthetek? – kérdezte valaki.Felnézett, a magányos kocsmai utazó állt mellette.– Nem… nem hiszem.– Jól hallottam bent? Az Öröktűz szektáját említetted?– Igen.– Tudod, sokan őrültnek néznek, ha megkérdezem, merre kell menni, de azért segítenek. Nekemsikerült rájuk akadnom. Alig egynapi járóföldre innen élnek, a rengeteg mélyén.Az idegen lehajolt, és megragadta Főnix karját, hogy segítsen a neki felkelni.– Soomis a nevem – mondta. – Magam is oda tartok. Velem jöhetsz.Főnix felkászálódott.– Én… nekem a barátaim után kell mennem. Csak hallottam ezt a nevet, és megkérdeztem attól afickótól.– Az emberek sokszor nem tudják, csak sejtik, mi rendeltetett nekik.Az idegen leporolta Főnix öltözékét, ami az álmodót felettébb zavarta, ezért kissé hátrébb lépett.– Ne ijedj meg! – mondta Soomis. Mosolyogva nézte az álmodót. – Én is hallom a hangokat.– Te is?– Nem akarnak rosszat. A sorsodat határozzák meg. És kiválasztott az, aki ismeri a sorsát. Hogyhívnak, barátom?– Főnix – biccentett Főnix. – De nekem tényleg meg kell keresnem a barátaimat. Két nappalvagyok elmaradva mögöttük. Nem késlekedhetek.Soomis mosolya eltűnt.Ahogy gondolod… Akkor hát jó utat! – Főnix kényszeredetten bólintott, majd megfordult. Kétlépést sem tett, amikor egy csapás letaglózta hátulról. Eszméletét vesztve zuhant a földre.