A FŐNIX ÉBREDÉSE

kellett őrizniük. Az utazók barátai voltak, korok és birodalmak növekedésének és pusztulásánakszemtanúi.– Nem. Ez valóban nem az egész történet. – Nem kell…– De igen. Most már igen.A lovag tekintete elhomályosodott. Edvir soha nem látta könnyezni a barátját, így nem tudta, mitkellene tennie. Tünde és ember nem ölelkezik… pedig most ezt szerette volna. Sok időt töltöttekegyütt az utakon, sokszor mentették meg egymás életét. Egyszerűen barátok voltak.– Sohan… Sohan ölte meg Angelicet… egy párnával fojtotta meg. Ott voltam. A király nemtudta. Sohan úgy vélte, ezzel szolgálja Mordova érdekeit. És csak a lány maradt… Meldiana…Ez volt a titok, aminek ki kellett törnie a lovagból.– Megölte azt a lányt. Későn vettem észre. Mire odaértem, már csak Angelic halott szeme nézettvissza rám.Deff elhallgatott, Edvir pedig a karjára tette a kezét, és háttal a kocsikeréknek dőlt. Csak nézték acsillagokat.Nem vették észre Meldiana hercegnőt, aki a szekér túloldalán holtsápadtan ült. Egyedül indultegy kis éjszakai kalandozásra, amely itt és most véget ért.A hercegnő mindent hallott.Éjfélre járt, a hercegnő és udvarhölgye elaludt, legalább is zaj nem hallatszott szekerük felől. Agírek álmukban is őrködtek, külön heveredtek le a két szekér mellé, karmonjukkal a kezükben. Úgyölelték, mintha csak az asszonyuk lett volna. Harmadik társuk, Ghos fáradhatatlanul rótta a köröket.Elesztriel és Főnix is járőrözött, de közben a tünde sok jó tanáccsal szolgált Főnix számára, mirefigyeljen az éjszaka zajaiból, mit halljon meg és mit ne. Miről árulkodik egy madárszárnycsattogása vagy egy farkas üvöltése. Mit mesélnek a tücskök, és hova álljon, ha jól látszik a hold.Főnix figyelt, és igyekezett tanulni, ám az órák múltával különös hangokat kezdett hallani.Először azt hitte, a magánytól és az éjszakától van, a csillagos égbolt a természetben egészen más,mint a városban. Azt hitte, a szél susog a fák között, ám a susogás idővel hangfoszlányokká álltössze.– Te is hallod? – állt meg Főnix egy pillanatra. Elesztriel hallgatózott.– Senki nincs itt. Mit hallasz?– Én… én nem tudom. Suttogást. A tünde elmosolyodott.– Nekünk jobb a hallásunk, mint nektek, embereknek. Ha én nem hallok semmit, akkor tevalószínűleg képzelődsz csupán.– Lehet – vallotta be Főnix. – Hiába vagyok itt hónapok óta, még mindig nem tudtam megszokniezt az… életet.A hangok ezután sem hallgattak el, és hamarosan felismerhető szavakká álltak össze.– Menj el az Öröktűz szektájához… – suttogták. – Menj el… menj el… menj el… az ÖröktűzszektájáhozFőnix rájött, hogy a szavak koponyája mélyéről visszhangoznak csupán. Nem is szólt hát róla atündének.– Azt hiszem, lefekszem – mondta kényszeredett arccal.– Valami baj van?– Nem, csak fáradt vagyok… Hosszú ideje vagyok itt, hosszabb ideje, mint bármikor máskor. És