A FŐNIX ÉBREDÉSE

A király! A mágusok teret nyitottak Ravóra és Mordov között, amin át hamarosan megérkezik akirály!Deff elfáradt, ráadásul egy régi sérülése elkezdett lüktetni a combjában. Ebből azonnal tudta,hogy célszerű lenne kicsit takarékoskodnia az erejével. Régóta talpon volt már, s nagy tehernehezedett a vállára. Már nem csupán a nagyhangú hercegnőt kellett kordában tartania, hanem agírek és a tündék kapcsolatát is gondoznia kellett. Az egyetlen ember volt ugyanis, aki elejét tudtavenni a vitának. Ha most nem elég körültekintő, később isszák meg a levét. Ezenfelül ott volt mégaz a dolog is, amire fényt derített. Azt sem volt kisebb teher hordozni.Betért a fogadóba, és intett a kocsmárosnak, hogy hozzon egy korsó sört, aztán kioldottafémkesztyűjét, kardját pedig a falnak támasztotta. A sörbe kortyolva megállapította, hogy az ihatokközé tartozik, amitől kissé felvidult. Nem volt rossz választás ez a fogadó. Jól főztek, és jó volt asörük, amellett vész esetén remekül védhető volt a hely.Deff a múltba révedt és ivott. Évekig eszébe sem jutottak, de amióta Mordovba betette a lábát,sokszor megjelentek előtte. Úgy érezte, mindennek az az oka, amit ő akkor és ott megtett.Észre sem vette, és már a harmadik sörnél járt.– Csatlakozhatok? – állt meg Deff mellett egy tagbaszakadt férfi. Vigyorgott, de a tekintetébőlsütött a hatalom és az erő. A kezében egy korsó sört tartott. – Csak a bolond iszik magában. Kétbolond meg mégiscsak egy pár.– Ki vagy? – kérdezte Deff. Első pillanatban el akarta küldeni, de a másikon látszott, hogy nemmindennapi ember, az ilyet pedig senki sem küldi el csak úgy.– Harod a nevem, és alkalomadtán kereskedőket kísérek külhoni utakra.– Zsoldos?– Én inkább kísérőnek mondanám magam. Az asszony sem szereti otthon a zsoldos kifejezést. Afiaim előtt ki sem ejthetem.– Merre laksz?– Északon. Altorában.– Ülj le! – intett a lovag nagylelkűen. Jobb volt most beszélni és nem a múltra gondolni. –Messze jársz az otthonodtól.Harod megköszönte és leült.– Messze, de ez a dolgom. Van, aki a csizmák felett ül és talpalja őket, más meg kendert fonévtizedekig. Én a lábamat koptatom vagy a nyergemet… ahogy a megbízás hozza.– És van állandó utad? – kérdezte Deff, bár nem érdekelte a válasz.– Ösvény, amit én koptattam ki? Nem igazán… Te viszont, jó uram, lovag vagy, bár az öltözékedelárulja, hogy nem királyi. Mindig meg akartam kérdezni, milyen sorsa van egy vándorharcosnak…– Hasonlóképpen kényelmetlen, mint egy kísérőnek. Harod vigyorgott, és koccintásra emeltekupáját. Deff hozzáütötte a magáét.