A FŐNIX ÉBREDÉSE

Negyedik fejezetFőnix csodálkozva látta a következő ébredésekor, hogy még mindig a Három Testőr Fogadóbanvesztegelnek. Deffen nem látszódott idegesség, a tündék pedig a szokásos formájukat hozták, ezértaz álmodó úgy vélte, nem lehet gond, csupán nem érkezett még meg a tűzvarázsló. Ám fél napsemmittevés után mégis arra gondolt, nem jó ez így, csak fekszik az ágyon, meg ül az ablak előtt.Legalább valami értelmeset csinálhatna. Arra gondolt, most jólesne egy kis beszélgetés Elesztriellel.A tünde a hercegnő szobájából lépett ki, és az ajtórésen keresztül Főnix megpillantottaMeldianát, amint éppen földhöz vág valamit. Aztán az ajtó becsukódott, Eleszt-riel pedigmosolyogva nézett Főnixre.– Ideges a hercegnő? – kérdezte Főnix.– Mióta elindultunk. A lelkében felhalmozódott keserűségtől próbál megszabadulni, ám rendrerossz utat választ és dühöng, ahelyett, hogy megnyugodna.Az ivóban a sarokba ültek le, az árnyékban. Elesztriel ösztönösen kerülte a feltűnést. Főnix, aki aborsos borravaló miatt nagyon jóban volt a szakáccsal, az ital mellé kéretlenül is jókora tálfácánsültet kapott, amit középre tettek, és csendesen csipegettek belőle.– Meg lehet kérdezni, hogy mi történt abban a másik világban, míg távol voltál? – kérdezte atünde nő. Érdekelte a másik valóság.– Háborúk, tüntetések, egy vonat kisiklott, hurrikán söpört el egy szigetet – mondta Főnix. –Csupa szörnyűség.– Azt mondtad, békében éltek.– Furcsa kettősség jellemző a mi világunkra. A háborúk mindig távoliak, ahol például én lakom,ott évtizedek óta béke van, de a hírek gyorsan elérkeznek hozzánk a háborúk képeivel együtt.– Igen, tudom. A televízió és a telefon, amit lerajzoltál – bólintott a tünde, és furcsának tűntekezek a szavak az ő szájából.– Egyébként reggeliztem, aztán egy kis testedzés következett, majd dolgoztam, és este egy kicsitmoziztam – mondta Főnix mosolyogva. – Átlagos nap volt. Kipihentem egy másik, teljesen átlagosnapot, amit itt, az álmomban éltem át.Elesztriel egy pillanatra elkomorodott.– Nem lesz mindig így.– Én is azt hiszem – bólintott Főnix. – Örüljünk hát ezeknek a nyugodt pillanatoknak.A tünde nő kacagott, és vett a tálból. A fácánt áfonyalekvárba mártotta, s megízlelte. Főnix ekkorvalami boldogságfélét érzett és azt, hogy most már inkább ide tartozik. Hiszen bármennyire isfurcsa, abban a világban tizenhat-tizenhét órát tölt, míg itt, álmai alatt majdnem kétszer ennyit. Nemkellene itt berendezkednie?Már éppen kimondta volna ezt, amikor kicsapódott a fogadó ajtaja, és három hatalmas alak lépettbe a terembe. Le kellett hajolniuk, hogy ne verjék be a fejüket az ajtókeretbe. Fekete páncél voltrajtuk, kardjaikat a hátukra kötözött nyitott hüvelyben hordták. A kocsmáros elébük ment,betessékelte őket, majd sietve egymás mellé rakatott két padot, hogy az óriások elférjenek rajta.– Gírek – mondta elkedvetlenedve Elesztriel. – Máris vége a békének.– Miért? – kérdezte Főnix. – Amit tudok róluk, azok alapján békés népeknek tűnnek.– De gyűlölik a tündéket.