A FŐNIX ÉBREDÉSE

A szakács átadta a tálat, amelynek súlya alatt a testépítő edzésekre járó Főnix is megroggyantkissé.– Athos, Porthos, Aramis. A hadúr aranyérmékbe ütötte a nevüket, miután nekik köszönhetőenmegmentette a királynő nyakékét…Főnix biccentett, és amilyen gyorsan tudott, ment felfelé.– És az arany? – kiabálta utána a szakács.– Az asztalon.Akkor már a kövér férfi is látta, vigyorgott, és visszatért a malac mellé, forgatni és nyesegetni.Úgy vélte, a mai napot már semmi sem tudja elrontani.Főnix ezzel szemben úgy érezte, mintha kihúzták volna a lába alól a talajt.Harod távolról szemlélte Ravóra városának falait. Lóháton ült, az út közepén, teljesen egyedül. Avezér gondolkodott. A menekülő hercegnő Mordov felől érkezett, tehát nem nyugati irányba fognaktávozni Ravórából, és nem is dél felé, mert akkor nem ide jöttek volna. A keleti vagy az északikapuk valamelyikén fogják elhagyni a várost.Ravóra. Egy újabb menedék. Harod már legyőzte bosszankodását a dolgok alakulása felett.Beküldte az embereit a mordovi palotába. Feláldozta őket, csupán az volt a feladatuk, hogykihajtsák a városból Meldiana hercegnőt. A vezér ugyanis biztos volt benne, hogy a királyrémületében elküldi a lányát valahová, el abból a palotából, ahol egy gyilkos egészen a hercegnőágyáig eljut. Csakhogy Harod arra számított, hogy két-három napba is beletelik, mire a hercegnőelhagyja a várost. Ehelyett viszont már a merénylet reggelén távozott onnan. Harod nem tudhatottarról, hogy Eronis már régen a lánya elküldése mellett döntött. A nem várt gyors menekülés miatt abirodalmi csapat sok időt veszített, éppen annyit, hogy a menekülőket Ravóráig ne érje utol.A város körül szántóföldek húzódtak, gabonamezők, felváltva búza és rozs, kevesebb helyenárpa, zab és köles, néhol lucerna. Az erdő vonala távolabb kezdődött, így a Ravórai várfal tetejénőrködök távollátó lencséikkel már messziről észlelhettek minden szokatlan csapatot. Bár a várfalvédelmét hajdanán mágikus rúnákkal is megerősítették, az itt élők a veszélyes keleti szomszédokmiatt semmit nem bíztak a vakszerencsére. Nem engedték közelebb az erdőt.Harod megfordította a lovát, és visszalovagolt az erdőbe, ahol a többiek rejtőztek, a megmaradtemberei, akiknek persze fogalmuk sem volt arról, hogy vezérük oly könnyedén a mészárszékreküldte társaikat.Harod lendületesen ugrott le lováról, és a csapat közepébe sétált.– Mi lesz? – kérdezte Mellanis. – Bemegyünk?– Nem – felelte sötéten Harod. – Megvárjuk a kapukon kívül. Mindenhová őröket állítunk, ésfigyeljük a várost elhagyó utazókat. Már tudjuk, mit keresünk, két szekeret két tündével és egylovaggal.– Szétforgácsoljuk az erőinket – mondta Mellanis. – Menjünk be inkább mind Ravórába!Harod nyugodt maradt.– És mit csináljunk, ha bementünk? – érdeklődött.