A FŐNIX ÉBREDÉSE

Az éjjel túl hosszú volt Steve számára, bár meglehet, csak azért érezte annak, mert azálomvilágban más volt az emberek életritmusa. Korán feküdtek és korán keltek, szemben Steveszokásaival, ráadásul az álmodó nem is volt még álmos.Ébren és egyedül egy túldíszített, de üres szobában – meglehetősen unalmas program volt. Stevemeggyújtotta az összes gyertyát, fényárba borult a terem. A fény mellett megnézett mindent, amitcsak lehet. Előbb a festményeket a falon, aztán a dísztárgyakat, a bútorzatot, s amikor már mindennégyzetcentimétert ismert, arra gondolt, kereshetne titkos járatokat. Átkopogtatta a falat és a padlót,de semmit sem talált, csak az idő telt el valamennyire.Végül leült az ágy szélére, és gondolkodott. Átgondolta a napot, a lehetőségeit. Csend honolt,olyan, amilyen otthon sosem. Friss levegő áramlott be, olyan, amilyen Budapesten soha. Talán ezértis pörgött olyan jól Steve agya. Végiggondolta, mit is érez… mert változott benne valami. Valóbanmegkomolyodott. Nem csak úgy érzi. Persze még játssza az agyát, s adja magát… de belül, legbelülmár mintha formálódna egy új Steve.-Így megy ez? – tette fel magának a kérdést. Egyszer csak rájövök, hogy a körülményekmegváltoztattak? Felteszem a kérdést, ki vagyok, s mit akarok, s bár nem tudom a választ, mármaga a kérdés is jelzi, hogy megváltoztam?De mivé lettem? Mivé leszek?Steve hanyatt dőlt, kezeit szétcsapta, s nézte a festett mennyezetet.Ki hitte volna ezt pár napja… néhány hete… hónapja? Egyszer csak felállt, és az ajtóhoz sietett.Kopogott, s az őrök kintről kinyitották az ajtót.– El kell mennem – mondta nekik Steve eltökélten.– Hova? Steve elárulta.– Nem volt megbeszélve, vagy nem is tudom… időpontot kellett volna kérnem, de oda kellmennem – folytatta. – Kísérjenek el, semmit nem teszek menet közben. Megígérem. Aztán ha nemfogad, akkor visszajöhetünk, nem lesz gond.A két őr összenézett.– Nem volt megbeszélve?– Nem.– Érdekes. Mert ő azt mondta, ha készen állsz és szólsz, álmodó, akkor vezessünk el hozzá.Steve bólogatott, aztán föl is fogta, amit az őrök mondtak.– Ööö… vár engem?– Úgy tűnik.– Akkor menjünk!Beállt a két őr közé, s elindultak a folyosón. Steve biztosan érezte, hogy ezen az estén ő irányítjaa sorsát.