A FŐNIX ÉBREDÉSE

Tizenkilencedik fejezetHarod nem sokat késlekedett, miután megérkezett Mordov közelébe, nekiállt felkutatnicsapatának tagjait. Ez nem okozott különösebb gondot, Horges és emberei pontosan követték akorábban kiadott parancsokat, és a Toron nevű aprócska falu határában táboroztak le. Nem egészenláthatatlanul, de minden feltűnés nélkül, leginkább egy vándorkereskedő karavánjának nézhette őketbárki.Amikor Harod közéjük toppant, kisebb üdvrivalgással fogadták. A zsoldosok és gazemberektermészetükből kifolyólag nem szavaztak bizalmat senkinek, így amikor megpillantották vezérüket,az elveszettnek hitt aranyak súlyát látták benne.Daburon sokkal jobban elrejtőzött a hegyi emberekkel. Egy horhos oldalában lévősziklabarlangban bújtak meg, amelynek szájához két korhadt törzset húztak. Harod két emberévelkutatta át a környéket, s egy patakparton hagyott óriási lábnyom vezette nyomra. A csizma orrafolyásirányba mutatott, onnantól kezdve pedig Harod a megérzéseiben bízva haladt előre. Szimatanem csalta meg, könnyedén meglettek a hegyi emberek is.Alkonyatkor a két csapat egyesült.Horges és Daburon a sikeresen elvégzett feladat jutalmaként egygy zacskó aranyat kapottHarodtól, amit fejben már akkor elköltöttek, amikor tenyerükön megérezték a súlyát. Boldoganvigyorogtak, és elkötelezettségük nőttön nőtt vezérük iránt.– A hegyi emberekkel nem volt gond? – kérdezte Dabu-ront Harod.– Nagy melákok – ingatta a fejét Daburon. – A bátyám asszonya hat fiút nevel. Sokbanhasonlítanak hozzájuk… Csak megfelelően kellett nekik adagolni az italt, és kijátszani őket egymásellen.Harod a kezét nyújtotta.– Akkor kérem a békítőporomat.– Egyszer használnom kellett azért – vallotta be Daburon, amikor visszaadta a varázsporoszacskót –, de még maradt benne…– Menjetek vissza az emberek közé, és mondjátok el nekik, hogy hamarosan mindent megfognak tudni.Amikor leszállt az este, a goblinok, a hegyi emberek és a gír is kiülhetett a tábortűz köré,anélkül, hogy vizslató szemektől vagy távolbalátó lencséktől kellett volna tartaniuk. Harod őröketállított a tábor köré, s így meglepetés sem érhette őket. Ám ennek ellenére nem engedte, hogy nagytüzet rakjanak, éppen csak parázslott középen a fa.Harod komoran ült, míg minden embere el nem hallgatott. A goblinok a földön egy gödörbenhelyezkedtek el, ott érezték jól magukat. Barnazol a vezér háta mögött emelkedett, mint egy óriásiszobor. Az egyetlen volt, akit Harod maga mögé engedett.Harod nézte a vöröses-feketén izzó fahasábokat, amint felszínükön egygy szélfuvallatnakköszönhetően utat tör, majd visszahúzódik a tűz. A fa pattant egyet, recsegni kezdett, a kéreg alábeférkőzött valami, az égett el. A többiek tiszteletteljesen hallgattak, várták, míg Harod elunja atűznézést.– Elhamvadnak – mondta a rablóvezér halkan. – Mindegy, mekkorák voltak, mik voltak, a végénkiszáradnak, és a tűzben végzik… – Felnézett az embereire. – Férgek vagytok, akik a földbenvégzitek. Mindegy, mit csináltatok, akkor már mindegy. Addig pedig a legjobb, amit tehettek, hogygazdagodtok és éltek, ahogy tudtok… Morogva fogadták a szavait.