A FŐNIX ÉBREDÉSE

Veras torkában dobogó szívvel állt fel, és nézte, amint a katonák elvonulnak a holttesttel. Domeris velük ment, s otthagyta őt kétségek között, kavargó gondolatokkal, kiüresedő lélekkel. Verasrögtön tudta, hogy Lucius bérelte fel a katonát. Csak a tárnokmester keze lehet a dologban. De nemmondta ki, nem kiáltott a bátyja után. Csak állt a folyosó közepén, s keze a tőr markolatára tévedt.Megszorította az arannyal bevont csontnyelet, és érezte, hogy feladata van. Ezt neki kell elintéznie.O az, aki tartozik ennyivel a hercegnőnek. Tartozik ennyivel annak, akit az életénél is jobban szeret.Nekiindult a folyosónak. Először lassan, majd egyre gyorsabban és határozottabban. Homlokamögött lüktettek az erek, s minden inában reszketett. Lovagi kötelessége színvallásra kényszeríteniLuciust. Ha pedig nem vall színt, akkor megölni is joga lesz. Veras nem tizennégy éves fiúnakérezte magát ezekben a percekben, hanem igazi férfinak. Igazi lovagnak.A tárnokmester lakrésze felé vette az irányt, a nyugati szárny második emeletére. Nem látott snem hallott. Ha kérdezik, képtelen lett volna megmondani, kik mellett ment el, de azt sem tudta,hogy egyáltalán elment bárki mellett is. A falak futásán kívül csak a célt látta maga előtt.Amikor azonban Lucius lakosztályához ért, s belépett a tárnokmester fogadótermébe, senkit semtalált ott. Végigrobogott az egybefüggő termeken, de mind üres volt. Dühében még az ágy alá s akandalló kéményébe is benézett. Mindeközben elszántsága és mérge egyre nőtt. A tehetetlenség és afájdalom, hogy szerelmét megtámadták, teljesen elvette a józan eszét.Veras kivonta tőrét, és kirohant a folyosóra. Futott, amerre Luciust sejtette, Meldiana és ahercegnők folyosórésze felé. Ekkor Goranba ütközött.Az ütközés erejétől mindketten oldalra perdültek, de egy félkörívvel rögtön egymás feléfordultak. Goran kezében kard volt, Veraséban tőr.A fiú és a férfi egy hosszú pillanatig méregették egymást. Gorannak Veras nem lett volnaellenfél, a revenzai tehát leeresztette a kardot. Veras nem gondolkodott, a riválisa állt előtte, az, akittalán a legjobban gyűlölt a világon… Nem, futott át a herceg fején, a másodjára legjobban gyűlöltember… akit azonban tisztelni is tud. Az első hely azonban Luciusé.– A tárnokmestert keresem – vakkantotta Veras.– Nem láttam – felelte Goran.A herceg nem törődött vele többet. Fontosabb dolga volt.A folyosó következő elágazásánál jutott eszébe, hogy ha ő öli meg a merénylő felbujtóját, azzalbizonyítja szerelmét Meldianának. És talán akkor a hercegnő meglátja őt is… úgy, mint egy férfit.Talán akkor még a revenzait is le tudja győzni.Veras a lépcsőházban felfelé tekintve pillantotta meg Lucius alakját. A tárnokmester egyvillanásnyi időre tűnt csak fel, de ez is elég volt az ifjú hercegnek. Veras éppen egy kifényesítettpáncélzat mellett állt, és megakadt tekintete annak fegyverén. Az övébe dugta tőrét, és a fémkatonakezéből kiragadta a kardot, majd a lépcsőfokokat hármasával szedve rohant föl két emeletet.Mögötte a támasztékát vesztett páncél nagy csörömpöléssel dőlt össze.Gyorsabb volt, mint a tárnokmester, így hamar utolérte azt. Ám túl hangos volt, zihált, és lépéseiis súlyos visszhangot vertek a palota márványpadlóján, így Lucius visszafordult. Elég volt egypillantást vetnie a fiúra, annak vörös és izzadt arcára, sötét tekintetére és a kardra a kezében. Atárnokmester máris tudta, mi következik.Körbenézett, mit tehetne, s balról megpillantott egy ajtót, ami üres szobákra nyílott. Ugrott azajtó felé, és tolta befelé, amikor Veras rárontott. A fiú felemelte a kardot, ami azonban elakadt azajtókeretben, ugyanakkor Lucius a herceg keze után nyúlt, s magával rántotta.Mindketten beestek a szobába.Veras elzuhant, és Luciusnak még volt annyi lélekjelenléte, hogy becsapja az ajtót kettejükmögött.