A FŐNIX ÉBREDÉSE

Tizenhatodik fejezetSteve fel s alá járkált a szűk cellában. Főnix a fal mellett ücsörgött.– Ez mennyivel jobb, mint a szobában!… – mondta Főnix. A mérge ugyan csillapodott, de néhabe kellett szólnia. – Valóban.– Nem mindegy? – kérdezte Steve. – Itt töltünk pár órát, aztán otthon felébredünk, és akkoreltűnünk innen. Ha pedig megint elalszunk, a cellán kívül ébredünk. Egy álom elé nem lehetrácsokat húzni.– Mennyire vagy biztos benne? És ha a cellában ébredünk?– Mindig Deff és a tündék közelében vagyunk. Ha ők elmennek, mi is elmegyünk.– És ha mégsem?– Úgy lesz.– De mi van, ha nem? Ha itt ébredünk.– Akkor majd otthon éljük ki magunkat. – Steve megpróbált vidám lenni. – De ez nem így fogtörténni.– Persze. Amit mondasz, az is csak annyira biztos, mint hogy Mordov nyugodt hely. Itt semmibajunk nem történhet. Ugye?Steve erre megállt Főnix előtt.– Te mindig ilyen pesszimista vagy?– Realista vagyok.– Ez nem realizmus.– Igazad van. Ez óvatosság. Én mindig átgondolom, hogy mit teszek. Nem csak belelépek a nagysemmibe. Szeretek tervezni. Rövid távra, közepes távra, hosszú távra. Ez vagyok én. Néha jöhetnekkülönös helyzetek, de én akkor is tervezek. Veled ellentétben.– Mintha csak a barátnőmet hallanám…– Tényleg? – Főnix hangja éles volt és provokatív. Elege volt Steve-ből és a helyzetből, amibe amásik belesodorta. – Csodálom, hogy egyáltalán van barátnőd.Steve felhúzta magát.– Mi benne a csoda? Már megbocsáss, de a nők jobban buknak az ilyen palikra, mint én. Azolyan beszariakat nem szeretik, amilyen te vagy.Főnix lassan felállt.– Beszari? Ha nálad ez azt jelenti, hogy egy ember, aki az eszét is használja, akkor oké. Nemlehet mindenki olyan kétdimenziós gyökér, mint te.– Használod az eszed? Apám, ahhoz valaminek kellene lenni a koponyádban. De nemhogyeszed, még bátorságod sincs.– Agyatlan barom – lépett Steve-hez egészen közel Főnix.– Mit mondtál?– Hogy agyatlan barom vagy.Steve nem vesztegette az időt, nekiesett Főnixnek. Ököllel ütötte a másik arcát, aztán, mintha