A FŐNIX ÉBREDÉSE

Tizenötödik fejezetHarod és Barnazol megállás nélkül jutottak el a birodalmi határtól Nifinig. Ellenséges területenhaladtak át, s nem akarták, hogy bárki meglássa őket. Az alacsony sziklák, ormok oldalában,keskeny szakadékok mélyén haladtak, lassabban ugyan, de biztonságban. Aztán jöttek a nifinihegyek, és ott már könnyedén el tudtak rejtőzni. Harod lovon ült, a hatalmas termetű gírugyanakkor mellette gyalogolt, ütemes léptekkel, egyetlen perc pihenés nélkül. Egy fél napelteltével feljutottak a Dormador-fennsíkra, ahol takaros kis falvak és szépen művelt földeklátványa fogadta őket.Harod itt engedélyezett egy kis pihenőt. Míg Barnazol csaknem másfél napi futás utánelheveredett az egyik szikla tövében, addig az adesszai rablóvezér kiállt az orom szélére, ésszemügyre vette a tájat.– Estére eljutunk a Szíverődbe – szólt hátra Harod a gírnek –, de nem akarok ott éjszakázni.Amint elvégeztük a dolgunkat, indulunk tovább. Aztán majd megalszunk valahol egy pajtában.Barnazol nem válaszolt, nem az ő dolga volt, majd azt teszi, amit mondanak neki. Elővett aziszákjából egy darab száraz húst, és rágcsálni kezdte. Evett ő futás közben is, de így mégiscsakkényelmesebb ebédelni.– Nyugatnak fogunk menni, egyenesen nyugatnak. – Harod látta a magasból az utak összefüggőhálóját, s kinézett magának egyet. Két falut érintett, s egy városka mellett haladt el. Ha jobbanerőltette a szemét, még a Szíverődöt is látni vélte a szemközti hegylánc lábánál. – Nem térünk lesemerre.– Itt nem kell rejtve haladnunk? – kérdezte a gír. Harod visszanézett rá, s elvigyorodott.– Nifinben nem maradhatsz láthatatlan, akárhogy is rejtőzöl.Visszafordult a táj felé. Őszi napfényben fürdött, és határtalan békességet sugárzott, ami kissézavarta a rablóvezért. Annyi lehetőség lenne itt… Annyi vagyon halmozódott fel a templomokban,várakban, erődökben, s a parasztok is igen jól élnek. Bőven meg lehetne sarcolni őket, és még csakmeg sem éreznék.Itt vannak azonban a mágusok. Épeszű ember nem merészkedik ide ártó szándékkal, mertcsúnyán végezheti. Harod sóhajtott. Lemondani is tudni kell.– Induljunk! – szólt a gírnek. – Ha odaértünk, úgyis lesz egy kis időd enni, inni, pihenni.A Szíverőd mindenható vezetője tiszteletre méltó vendéget fogadott reggel, Toronis, azAranyerőd őrmágusa látogatott el hozzá. Amikor Toronis kis fogata áthajtott a vestibulum boltívealatt, és kiért az erőd központi udvarára, amelyet négy oldalról oszlopos körüljáró kerített, Philofőmágus már várt rá. A díszes kút előtt állt, s mellette volt a Szíverőd őrmágusa, Hoattus is.Toronis kerek arcú, vidám tekintetű férfi volt, és enyhén kopaszodott. Fiatalnak számított aposztján, s most is könnyedén lépett ki a fogatból, még azelőtt, hogy a bakon ülő hajtó kinyitottavolna előtte az ajtót. Aztán kitárt karral lépett Philo felé. Hoattust meglepte a széles mozdulat, demég ennél is jobban meglepődött azon, hogy a főmágus viszonozta azt. Vendéglátó és vendégösszeölelkezett.– Gyermekkorunkban szinte egymás mellett laktunk – mondta mosolyogva Philo Hoattusnak. –Közös volt szüleink kertje.– Mintha testvérek lettünk volna – mosolygott Toronis. – Én voltam a fiatalabb.Philo intett.