A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Hallottad Irielt… Az álmodók fontosak lesznek.– Te azonban nem küldetésként tekintesz védelmükre.– Ez nem a te dolgod.– De az enyém is… Fel nem foghatom, mi s miért zajlik benned, mi vonz téged ahhoz azemberhez, de jobb lesz, ha megzabolázod érzéseidet.– Ismétlem, ez nem a te dolgod, Edvir. – Elesztriel mosolygott, de rideg tekintete szemernyikétséget sem hagyott afelől, hogy nem hagy beleszólást a dolgaiba. – Meg ne próbáld ugyanezt azemberek oldalán elérni. Ne akarj szembekerülni velem!– Az aurasi nevelés komoly sebeket hagyott a lelkeden, húgom.– Mint ahogy téged is megzavart a kóborlás amellett a megzabolázhatatlan lovag mellett.Ismétlem, Edvir, ami nem a te dolgod, abba ne üsd bele az orrod!– Nem lesz belőle semmi.– Ha nem lesz, hát nem lesz. Úgy még inkább néző leszel csupán s nem az események alakítója.Megértetted?Edvir sóhajtott.– Meglátjuk.– Rossz válasz.A vitát Aramir vágta el, ahogy közéjük lépett.– Nyugovóra kellene térnünk, tündék – mondta. – A szervezet megköveteli a pihenést.– Megyünk, Aramir – nyugtatta meg Edvir az öreget. – Nincs miért maradnunk.A tündék felálltak az asztal mellől, és szertartásosan elköszöntek. Meghajoltak az ülők felé, akikszintén felegyenesedtek búcsúztatásukra, és egészen addig álltak, míg amazok el nem tűntek az ajtómögött.Heten maradtak csak, Chassin és Veras, Lucius, Ronnon és Sohan báró, valamint a két lovag.Utóbbiak háborús történetek mesélésébe kezdtek, látszott rajtuk, hogy eszük ágában sincs aludnitérni. Chassin átült velük szemben az asztal túloldalára, s onnan követte a történteket. A fiú ugyannem rajongott a harctéri mesékért, de társaságra vágyott.Lucius egy ideig szintén hallgatta a lovagokat, nevetett, ha kellett, s bólogatott, ha ránéztek.Majd amikor úgy ítélte meg, már eleget tett az udvariasság követelményeinek, akkor felállt éselköszönt.Veras most is tekintetével kísérte, és utánafordult, amikor a tárnokmester elment mellette.Lucius tett még pár lépést, majd megállt, és a fiú felé fordult.Úgy érzem, van valami mondanivalód számomra, herceg. A fiú először elsápadt, majd izzó vöröslett az arca. Lucius érdeklődve nézte, nem volt kétsége afelől, hogy a fiú valóban akar valamit. Ámarra a kérdésre, ami ekkor elhagyta Veras ajkát, a legkevésbé sem számított,– Mit akartál azzal a katonával, tárnokmester? Lucius megmerevedett.A lovagok hangosak voltak, túl hangosak. Nevettek, koccintottak, és mindenki rájuk figyelt.– Milyen katonával? – lépett vissza Lucius.– Akivel a kapunál tárgyaltál délután – közölte Veras komoran. – Láttalak. És megjegyeztem azarcát.– Rosszul láttál, herceg.