A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Nem jutottunk előrébb – mondta Lincas letörten. A tünde csupán ezerkétszáz éves volt, és hitte,hogy a világ miattuk ilyen. Most csalódott, mert akaratok és szándékok millióit érezte a háttérben,köztük olyanokét, akik meg fogják változtatni a világot. És azok nem tündék voltak… nem jók. –Az őseink sem tudnak segíteni.– A tündék erdejében élők túlontúl elzárkóztak az emberektől – felelte Elesztriel. – Talánolyasvalakit kellene megidéznünk, aki kapcsolatban állt a világgal. Valakit a régi aurasi tündékközül.– Ó – göcögött Aramir. – Persze, te sokat éltél Aurasban. Ezért is szaladgálsz két íjjal…– Sokat tanultam ott – bólintott a tünde nő. – Érdemes lenne minden tündének elvándorolnia oda,és eltölteni ott tíz-húsz évet. Edvirrel is ott ismerkedtünk meg.– Ezért is mondta Iriel, hogy Edvir harcos tünde.– És azt, hogy szükségem lesz az erőmre. – Edvir komornak tűnt. – Nem tetszik ez nekem.Komor jövőt sejtet… Komor jövőt, amit két furcsa álmodó fog majd meghatározni.– Ez még nekem is sok – mondta Aramir. – Titánok és istenek. A szellemek hona… Amit Irielelejtett az újjászületésről, az hónapokon át tartó elmélkedést jelent számomra.– A szellemek sokszor másként látják a világot – mondta Lincas. – Nem akarnak őkmegtéveszteni minket, de a tükör másik oldaláról sok minden máshogy látszódik…Edvir megkocogtatta az ablaktáblákat, mire minden szem felé fordult.– Sok időt töltöttem el egy vándor lovag mellett – kezdte. – Egyet sikerült megtanulnom, amitlegmélyebb tiszteletem mellett most elmondok. Fiatalabb vagyok nálatok, Aramir és Lincas, deszerintem el kell mondanom…– Hallgatunk, Edvir – bólintott Aramir.– Mi, tündék néha túl sokat meditálunk, s keveset cselekszünk. Hogy milyen a szellemvilág,mennyire zaklatták föl az álmodók, most mindegy. Ez a világ számít. És ennek a világnak a sorsátvalamiképpen három ember fogja meghatározni.– Iriel is tévedhet.– Igen, tévedhet. De engem most nem az érdekel, hogyan lehet másként magyarázni a szavait. Énegyértelmű utalást látok bennük, s eszerint fogok cselekedni.– Igazad van, Edvir – mondta Elesztriel. – Segítsünk az álmodóknak, s a sors majd kijelöliutunkat.– Mi vonjuk akaratunk alá a sorsot – javította ki Edvir. – Itt az ideje, hogy a tündék is rajtalegyenek a világ alakulásán, ne csak kövessék a változásokat. Itt az ideje erőt mutatni ésfeltámadni… Mert különben ember és tünde együtt múlik el e földről, s a mowurok és a szörnyekmaradnak csak. A gonosz… Ezt nem engedhetjük.– Igazad van – bólintott Aramir. – Sok időt töltöttél a lovag mellett.Elesztriel elmosolyodott, és Edvir mellé sétált.– Én hajlandó vagyok ebben a küldetésben részt venni.Akkor hát elrendeltetett.