A FŐNIX ÉBREDÉSE

Domer szigorúbban fogta öccsét, mint valaha. A harci edzések kimerítőbbek voltak, és előttükutánukhosszabb volt az erkölcsi, filozófiai oktatás is. Szót sem ejtettek Meldiana megleséséről, semarról, hogy apjuk elől ezt eltitkolták, de a herceg semmit sem nézett el Verasnak, s minden hibájátkihasználta, a harcban éppúgy, mint a könyvtárszobában, a tekercsek és könyvek fölött. Veras testétkék és zöld foltok tarkították, hiába hordott gyakorlópáncélt. Elméje estére eltompult, elfáradt, snem volt mentség, minden kérdésre tudnia kellett a választ.Minden ebédet gyakorlóedzés előzött meg, fegyveres erőpróba a belső udvaron. Ahogy most is,Veras egy fapajzsot tartott a kezében, és utolsó erejével emelte maga elé. Szemben vele Domerkeményen ütötte fabuzogányával.– Ne csak hátrálj! – mondta haragosan Domer. – Üss vissza. Ne hátrálj!Veras nem válaszolt, ahhoz sem volt ereje. Úgy érezte, majd leszakad a karja. Eldobta ajobbjában tartott fegyvert, és két kézzel tartotta a pajzsot.– Elég már, Domer! – harsant fel egy női hang. – Hacsak nem az a célod, hogy megöld, akkorhagyd abba!Az idősebb herceg leeresztette a buzogányt, és meglepetten nézett oldalra. Meldiana érkezett,feldúltan, vöröslő arccal. A hercegnő egy ablakban állva pillantotta meg testvéreit küzdeni, s rögtönöccse segítségére sietett. Veras eddig bírta, a fáradtságtól a pajzs súlya alatt térdre hullott. Homlokafényesen gyöngyözött, felhasadt szemöldökéből vér szivárgott. A fiú úgy zihált, mintha mostmászott volna meg egy hegyet.Meldiana mellétérdelt, és aggódón nyúlt sérült arca felé.– Jól vagy, Veras?– Hagyj! – rántotta el a fejét Veras önérzetesen. – Megvagyok.Meldiana felegyenesedett, és ököllel ütötte Domer vállát.– Hát mindenki megbolondult itt? Nem elég, hogy felfordult az egész palota, és Goranlényegében fogoly, te meg akarod ölni ezt a gyereket?– Csak megtanítom neki, hogyan küzd egy férfi.– Az nem férfias, ha agyonvered! Tőled többet vártam volna, Domer! Ne az öcsédén vezesd le afeszültségedet. Ha le kell vezetned, hát küzdj olyasvalakivel, aki egyenrangú veled.Veras a pajzsra támaszkodva felegyenesedett.– Nem vagyok gyerek – szólt közbe –, és egy nap jobb leszek mindenkinél.– Ha megéred azt a napot, akkor igen! – Meldiana most már vele is veszekedett. A lány valóbanúgy érezte, mintha minden a feje tetejére állt volna a palotában. – Mi ütött belétek? Te még véded abátyádat?– Nem vagyok gyerek.– De gyerek vagy, amíg hagyod magad.– Meldiana – Domer megpróbálta visszafogni magát –, ne avatkozz bele olyan dolgokba,amelyekhez semmi közöd!– A húgod vagyok – riposztozott a hercegnő, majd Verasra nézett –, neked pedig a nővéred. Haakarjátok, ha nem, van közöm hozzátok. De most már látom, hogy valami történt köztetek. Mi az?Halljam!Mindketten beszédesen hallgattak.– Mi történt? – követelőzött Meldiana. – Mi az, ami miatt a bátyám addig üti az öcsémet, amígaz csak meg bír állni a lábán, s az öcsém eközben még védi is őt?