A FŐNIX ÉBREDÉSE

Tizedik fejezetHarod kiadta a parancsot a letáborozásra. Utolsó estéjük volt ez a Birodalom földjén, holnapreggel már átlépik a határt.Az emberei nyűgösek voltak, mert az elmúlt napokban többször is megtiltotta nekik az éppenadódó rajtaütéseket. Csendben akart haladni, feltűnés nélkül. Nem szerette volna, ha elterjed, hogyegy rablócsapat garázdálkodik errefelé, azt pedig végképp el akarta kerülni, hogy kiderüljön, kivezeti őket. Harod tudta jól, akárhogyan is táguljon a világ, mindig eléggé kicsi marad ahhoz, hogyutadba kerüljön egy ismerős arc, lehetőleg éppen akkor, amikor a legszívesebben elrejtőznél.Aztán mi mást tehetnél, megölheted – teljesen feleslegesen.A tábort most is egy bevágódó sziklakanyonban verték fel, szoros körben, kis tábortűzzel, amelyfölé a magasban pányvát húztak ki, hogy még a füst vagy a felfelé szivárgó fény se legyen árulójuk.Alig fértek el a tűz körül, ami miatt volt is egy kis virtuskodás, de Harod nagyon gyorsan elejétvette az ellenségeskedésnek. Ivászatot most sem engedett, és a húsok közül is a szárított halakatvették elő, illetve egy kis bográcsban vizet főztek, amibe szárított és porrá őrölt húsport kevertek.Ezt ették, húslét és halat. A hegyi emberek morogtak kissé, de Harod karlevágást helyezettkilátásba, amire elhallgattak. Nemcsak a rablóvezér tekintélye, de a gír Barnazol bikányi két karja ishatékony megfélemlítésnek bizonyult. Még az olyan sokat próbált, hatalmas embereknek is, mint ahegyiek.Harod végigjárta táborát, és ellenőrizte, mit csinálnak csapata tagjai. Az eldugott italokat már azelső két este összeszedte és kiöntötte. Tudta, hogyan kell rendet tartani, egyszerre dicsért ésbüntetett. A végén egy kis húslét vett a tányérjára, beleáztatott egy szelet kenyeret, és oldalrahúzódva lassan megette.– Ez így rendben is van, főnök – mondta a gír –, de én mit fogok enni?– A te gyomrod bírja a nyers húst is – morogta Harod. – Nyúzd meg a nyulat, amit délután lőttél,és edd meg azt! De távol a többiektől.– Tudom. Éhesek.– Nem. Elhánynák magukat.– Köszönöm, vezér.– És te fekszel a szurdok elején.– Hogy vigyázzak mindenkire?– Fenét! – vigyorgott Harod. – Böfögsz éjjelenként, és azt szeretném, ha a többiek ma végrebékén alhatnának.A gír ment a nyúlért, s szíve mélyén hálás volt Harodnak, hogy ilyen kiváltságokat kap tőle. Párlépés után elnyelte az éjszaka sötétje.Vacsora után a vezér a csapat közepébe sétált. A tűz fényében megnyúlt termete, és alakja mégfélelmetesebbnek hatott, mint napfényben. Feje fölött a pányván az izzó zsarátnok fénye táncolt,arca azonban sötétbe borult.– Holnap minden megváltozik – mondta Harod az embereinek. – Belépünk Mordovába, ésóvatosnak kell lennünk, nehogy feltűnést keltsünk. Ezért aztán három csapatra oszlunk majd.– Most már elárulod nekünk, vezér, hova tartunk?– Most már el. Mordovba fogunk menni.