A FŐNIX ÉBREDÉSE

A tárnokmesternek össze kellett szednie minden erejét. Teste, gondolatai mind a mélység feléhajlottak. Óriási akaratra volt szüksége, hogy akár csak pár szót is kipréseljen magából.– Miért… Meldiana hercegnő… kell Karmennek?…Az örvény meglódult, mint egy kígyó, a köd elszürkült, s csápjaival kinyúlt, hogy megragadja azemberi alakokat. Lucius sikoltani szeretett volna. Szeme sarkából látta, ahogy Timothis leszegi fejétés megmerevedik. Aztán a köd eltaszította, és képek jelentek meg a semmiben, múltbéli alakok éstörténések szellemképei.Ekkor hirtelen dermesztő hideg lett a teremben.Lucius a szemét borító könnyfátyolon át megpillantotta a fiatal Eronis királyt. A király egymezítelen csecsemőt tartott a karjában. Egy kislányt. Egy rugdalózó, élénk kislányt… Aztán atörténések elkezdtek visszafelé haladni, a király hátralépett, előtte az ágyban feküdt valaki… azablakon túl a nap visszafelé haladt az égen… Lucius akaratlanul is előrehajolt… és egyszerre csakegy szürke folt úszott be elé, egy alak, mely távolodott, fej lett belőle és váll, majd hát és…kitakarta a képet. Ott lebegett köztük és a múltbeli történések között, mint valami óriás.– Mi… történik? – üvöltötte Lucius a ködbe, és szavai előrerepültek, nem a mágus felé. Timothismégis hallhatta őket… különös módon egyszerre volt előtte és mellette.– Mágia… Lucius nem értette.– Mágia?– Valaki… kitakarja a múltat.A köd húzott és taszított egyszerre. Lucius tudta, érezte, hogy ott a válasz, de nem látja attól aháttól. Közelebb próbálta húzni magát a jelenéshez, de nem sikerült.– Miért?Timothis ruháját csattogtatta a szél. A mágus arca eltorzult, amikor száját kinyitotta.– Ott… járt… – kiabálta. Legalábbis Lucius úgy hitte, ezt mondja.Timothis próbálkozott. Mágikus szavakat ismételgetett, s egyik kezével különös rúnákat írt alevegőbe. A kép nem változott, viszont hatalmas fluidikus szél támadt, és mindent elmosott, majd amúltbeli kép ugyan helyreállt, de a szobában támadt viharban Lucius képtelen volt megtartanimagát. A tárnokmester keze lecsúszott a márványmedencéről, és Lucius elrepült. A szél nekivágta afalnak. Odanyomta, hogy alig kapott levegőt. Timothis nem hagyta magát, és elkezdett a tál ívemellett oldalra araszolni.Lucius rájött, mit akar, szembekerülni a titokzatos alakkal.A szél a mágus minden egyes lépésénél erősebb lett. Timothis azonban folyamatosanismételgette mantráit, nem adta fel. Lucius alig kapott levegőt, széttárt karral feszült neki a falnak.A szeme könnyezett, úgy tűnt, szétolvad az arca.Timothis kitartóan oldalazott, ám az alak elfordult tőle. Ahogy a mágus igyekezett eléje kerülni,a titokzatos, múltat takaró figura egyre oldalra fordult. Lucius alig tudta száműzni a könnyeketszeméből. Sejtette, hogy az alak előbb-utóbb feléje fog nézni… és akkor rájön, ki akarja elrejteni arégmúltat.Csak egy mágus lehet… Egy erős mágus, aki talán már nem is él…A vihar egyre erősödött. Lucius érezte, ahogy csontjai szinte lenyomatot hagynak a húsában,belemélyednek a testébe. Ez lehetetlen volt, mégis elborzasztotta az érzés. A tárnokmester azonbankitartott. Összeszorított fogakkal, állát előretolva dacolt a múlt örvényeivel.És aztán eljött a pillanat, amikor Timothis fogát csikorgatva, de szembe került vele. Eljött apillanat, amikor a középső szellemalak feltárta az arcát. Amikor elárulta magát.