A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Még ne köszönd! – morogta a másik. – Az élet néha rosszabb tud lenni, mint a gyors halál.Főnix felé fordult, és egy hatalmas, páncélba öltözött lovagot pillantott meg. Kerek arcát szakállövezte, apró szeme, de szúrós tekintete volt. A haja csapzottan lógott széles homlokába, arcaizzadtságtól fénylett, és elmaszatolt mocsok borította. Egy tenyérnyivel magasabb volt a 190 centisFőnixnél is.– Lovag? – kérdezte döbbenten Főnix. A másik bólintott.– Mordovából, ha ez mond neked valamit. Deff a nevem. Felért a vödör a kút mélyéről, amitEdvir aztán lecsapott melléjük a kávára.– Kimossuk a sebed – mondta Deff. – A halottak ráérnek, már nem mászkálnak sehova.– Hajtsd le a fejed! – mondta Edvir a túloldalon.Főnix tette, amit mondott. Iszonyú fájdalom nyilallt ugyanakkor a koponyájába, akkora, hogyakaratlanul megint felnyögött. Aztán megérezte a vizet a feje tetején, s valami puha dolgot. Afejfájás lassan zsibbadtsággá szelídült, majd elmúlt.Főnixnek fogalma sem volt, mennyi ideig állt ott, elvesztette az időérzékét. Lehet, hogy állva elis aludt.– Ébresztő! – bökte meg a végén Edvir. – Bevarrtam a sebedet!Főnix felnézett rá, hogy neki is megköszönje, mire nyitva maradt a szája.Közelről látta az arcát. Egy elf állt előtte.