A FŐNIX ÉBREDÉSE

– A tündék már csak ilyenek.– Á. Én nem a tündékre gondoltam, hanem az itt élőkre. Teljesen mások. Kíváncsi vagyokpéldául, mi lesz az, amit az itt élők hasznosítani tudnak a mi tudásunkból. Amire a király a fogadásvégén célzott.– Sajnos szinte bizonyosan jobban meg fogjátok változtatni ezt a földet, mint az kellemes lenne.– Értem én… Értem. Mi sem örülnénk otthon, ha például betelepítenének egymillió kínait azországba.A tünde okosan hallgatott, Steve pedig megint meghúzta a boroskupát.– De azért lesz valami mulatság, nem? Itt még nem láttam olyat. Mármint mulatságot.– Lesz.A másik oldalon Főnix valamilyen barna mártást szagolgatott. Egy cseppet óvatosan a nyelvérevett, és megnyalta. Sós volt és kicsit csípős.– És ez mi? – kérdezte Elesztrielt.– Ezt disznóvérből készítik az erdő fűszereivel, porrá tört gombával és kevéske borral – mondtaa tünde.– Disznóvér?!– Állítólag kellemes. Az emberek azt mondják.– Sok érdekességet ettem életemben, és azt hiszem, fogok is még, de ezt most nem próbálom ki.Főnix visszatette az asztalra. Ez volt az első mártás, amiből nem akart enni. Leginkább a szagamiatt.– Milyen érdekes ételeitek vannak otthon? – kérdezte érdeklődve Elesztriel.– Van egy kis étterem ott, ahol lakom, az utca sarkán. Egy öreg baszk vezeti – Főnix nemtörődött vele, mond valamit is a tündének a szó –, és zseniális leveseket csinál. Tudod… nekünk issokféle húsunk van, mindenféle fűszerrel meg páccal, de nálunk sok a hús mellé helyezett étel is.Rizs, párolt zöldségek, kukorica, burgonya, tésztafélék… ezerféleképpen elkészítve. Amiket ittpéldául nem látok.– A királyi asztalokon nem sok keresnivalójuk van. Ezek a falusiak étkei.– Gondolom. Nálunk az ételkészítés néhol olyan, mint a festészet vagy a szobrászat. Különművészet. Mindenfélét csinálnak mindenféléből. Elhelyezik a tálon az étkeket, finomak, szépek, dejól nem laksz velük.Elesztriel felnevetett. Főnix ekkor hallotta először nevetni, és egészen belefeledkezett a lágyanszökellő, csilingelő hangba. Mosoly ült ki az ő arcára is.– Megmosolyogsz? – nevetett rá a tünde.– Nem téged… – felelte zavartan Főnix. – Csupán jó hallani... Szép a nevetésed… vidámmá tesz.A tünde arca kicsit komolyabb lett, a szeme azonban nevetős maradt, s így mérte fel Főnixet.– Annyira távoli a világ, amiből jössz, mégis, a kettőben, a mienkben és a tiétekben sok közösvan.– Remélem is – mondta Főnix a tündének. – Nagyon remélem…A vacsora végeztével valóban megjelentek a zenészek és a mulattatók is. Ám mielőtt belekezdtekvolna a vigasságba, harmadszor is megszólaltak a gongok, egyetlen érces hangon. A társaságelcsendesedett, s az Eronis király mellett álló Lucius emelkedett szólásra.