A FŐNIX ÉBREDÉSE

karján. Megtorpant, s visszapillantott apjára, de az nem is őt nézte, hanem még mindig Deffet.– Nocsak – szólalt meg a király némi éllel és lemondással a hangjában –, azt hihetnénk, idővel azember okosabb lesz. Megérik, mint a nemes bor.Deff hallgatott, és hallgatott mindenki más is. A király felállt.– Nos, lovagom?– A nemes bor is képes megecetesedni – morogta válaszképpen Deff –, ha rosszul tartják.– Az ember azonban mégis más, mint a bor – merengett el a hasonlaton a király, miközbenelindult lefelé a trón lépcsőjén. – Mert az ember meg tudja választani a helyét. A bor nem. A borkikerül egy állványra, s ott marad, míg arrébb nem teszik, de az ember… az ember szabadakaratából azt tesz, amit akar.– Szabad akarat? – Deff felnézett a közeledő Eronisra. A szeme sarkából látta, hogy Khealnor shátul Domer herceg is ugrásra készen várakozik. Féltik tőle a királyt. Tőle! – A lovagnakkötelessége van, nincs szabad akarata. Az ember könnyű helyzetben van… ha nem lovag.– A lovag feladata a király szolgálata. Erre gondolsz? – Eronis elsétált a két tünde és Stevemellett. Steve megfigyelte, hogy a királyi csizma szélére aranyszegecsekkel aranylapokat ütöttek.Drága lehetett.– Igen, felség – felelte keserűen Deff, és kihúzta magát. Kiegyenesítette gerincét. Még térdenvolt, de már nem hajtott fejet. Egyenesen Eronis arcába nézett. – A király szolgálatára.Lucius a hangsúlyokat mérlegelte hátul, és egy röpke pillanatig arra gondolt, milyen különöstitkokat rejtenek ezek a napok, ezek a találkozások. Valami készülődik az égben. Mindez nem lehetvéletlen.A király karnyújtásnyira állt Deff előtt. Arca kiismerhetetlen volt, Deffnek viszont máralábbhagyott a haragja, s inkább a keserűség ült ki vonásaira.– A királyt szolgálod még mindig, Ordon Deff – mondta Eronis halkan. – Akármerre járszMordova útjain. Nem számít, hogy a páncélod nem fényes, és hogy nem hordod rajta lovagi rendemjeleit. Ezt bárki látja, aki rád néz.Deff erősebben szorította kardját, páncélos keze megcsikordult a keresztvason.– Nem tehetsz semmit – hajolt közelebb a király. – A lovagom maradsz, amíg csak élsz.Deff térdelt, de térdelve is óriásnak tűnt. Hatalmas volt és mozdulatlan. Mint egy szobor,rezzenéstelen, s az arca kő. A tekintete azonban nagyon is élő volt, tele fájdalommal.– Kit hoztál nekem, engesztelhetetlen lovagom? – villantott fel egy múló mosolyt Eronis király, smegemelt hangjával hirtelen megtörte a feszültséget a terem boltívei alatt. – Manapságmindenünnen idegen világbeliekről szólnak a hírek.A király megfordult, hogy Steve-re és Főnixre nézzen, pontosabban a tarkójukra. Megkerülteőket, szembeállt velük, majd intett.– Álljatok fel és beszéljetek, mert bár a Birodalomban már több tízezren lehettek, Mordovábancsak ti vagytok ketten, hát nektek kell elmesélni, kik vagytok, és honnan származtok.A király visszasétált a trónhoz, s nem törődött Domer és Lucius érdeklődő tekintetével. Aramirtnem lehetett meglepni, Timothis rezzenéstelen arca pedig semmit sem árult el a mágusgondolataiból.A tündérek oldalra húzódtak, középen maradt Steve és Főnix. Hátul Deff is felegyenesedett, és anap folyamán nem szólalt meg többet.Főnix úgy érezte, meg kell szólalnia. Ő az, aki régebb óta álmodik, ráadásul Steve sokkal lazábbalak annál, semhogy komolyan vegye a helyzetet. Az igazat megvallva attól is tartott, hogy Steve