Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

hokedlin kuporgott, s a fejét lehajtva, két kezét imára kulcsolvamormogott.– Fenébe! – szaladt ki a számon. – Akkor majd egyedül megyek.Át kell jutnom a grammatonok erôfalán, hogy segítségethozzak. Ha szerencsém van, még napkelte elôtt visszaérhetek atársaimmal, hogy…– Nincs hova menned – szólt ekkor Rob. Ô és a nagybátyjaszomorúan néztek rám. – Van itt még valami…Görcs állt a gyomromba.– Immár két napja tudjuk, hogy a romkerületben bujkáltok –mondta a plébános csendesen. – Megvannak a saját hírforrásaink,hisz másként nem is maradhatnánk életben. Szóval… próbáltunkfelkutatni benneteket, nehogy csapdába szaladjatok.– Miféle csapdába? – kérdeztem, s megremegett a hangom.– Ti ugye a Salamon vezette grufti osztaghoz tartoztok? – Robszemüvegén megcsillant az olajmécsesek fénye. Bólintottam. – Háromnappal ezelôtt, mikor ti ketten a romkerületbe tévedtetek, afolyó túlpartján nagy összecsapás volt. A Slomó-osztag betört aMamutban mûködô démonoltóba és…– És?! – épp csak nem sikoltottam.– Elfogták ôket – mondta rekedt hangon az öreg plébános. – Azegész csoportot, persze rajtatok kívül. Úgy tûnik, valaki elárultaaz akciót, és a Fenevad csapdát állított nekik. Sajnálom, én…Arra, hogy a tudattalan sötétségbe való zuhanás közben Robkapott el, késôbb sem emlékeztem…55