Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

– Rendben – sóhajtott a plébános, miután Robbal egymásranéztek. – Az az igazság, hogy megállapodtunk velük. Az adományokbóla zabrálóknak is juttatunk, s ôk cserébe…– Békén hagyják a Menedéket – tippeltem. – Vagyis fizetneknekik a védelemért!– Így is nevezheted – nézett rám komoly, zöldeskék szemekkelRob. – Mi inkább a béke adójának hívjuk.Az élet bonyolult valami; ezt már rég megtanultam. Különösenaz, ha az ember szó szerint a halál völgyében jár – ami jelenesetben azonos a kôbányai romkerülettel.– Megértem, hogy ezt kell tenniük – mondtam. – És azt is, hogyszeretnének minket mihamarabb az ajtón kívül tudni.– Azért nem olyan sürgôs – nyugtatott meg a plébános. – Beleteliknéhány napba, míg a démonzabrálók összekötik az alsóvasútállomáson talált dark ruhákat azzal a pletykával, hogy aMenedék két idegent fogadott be.– Micsoda?! – ugrottam fel. Ha Rob el nem kapja, a sörpadhatalmasat csattanva landolt volna a kápolna kövezetén. – Rátaláltaka cuccainkra?– Sajnos, igen – tárta szét két tenyerét a plébános. – Nemsokkal azután bukkantak rájuk, hogy elindultatok a rémültgyermek szobrához. A hír már itt várt minket, amikor az iméntmegérkeztünk: Trippes figyelmeztetett.– Oké, értem, akkor… – kissé idétlenül nézhettem ki, ahogya karjaimmal hadonászva, kezemmel a fejemhez kapkodva próbáltamegybeterelni a gondolataimat. – Akkor mi most szépen ésfürgén le is lépünk!– Nem hiszem, hogy a barátod képes volna felkelni – emlékeztetettRob. – A fejsebét összevarrták, antibiotikumot kapott,és a legerôsebb gyógyítást elôsegítô imádságot sem nélkülözi, deazért pihenésre van szüksége.Szürke felé fordultam. A srác fején patyolattiszta kötés feszült,az állványon lógó üvegbôl átlátszó folyadék áramlott avénájába, és a nô, aki korábban ellátta, most az ágya mellett, kis54