Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

köszöntô napot vagy fölébük boruló éjszakát. A démonzabrálókviszont lassan rosszabbak lettek, mint maguk a démonok. Bármireképessé váltak, hogy elérjék régóta vágyott céljukat, s ennekérdekében zokszó nélkül ölték meg az útjukba kerülô apagékat,mert mindegyikben vetélytársat láttak.A gruftikat pedig… Minket mindennél és mindenkinél jobbangyûlöltek.Azon túl, ahol a Füzér utca keresztezi a sétányt, kerek térrebukkantam. A közepén amorf állatokat mintázó szökôkút állt,medencéjében az esôvízbôl zöld, békanyálas posvány lett. Madarakrebbentek a bíbor égre, mikor átvágtam a téren, egyenesenaz egyik bérház földszintjén található ruhaboltba. A hatalmaskirakatokat hónapokkal korábban betörték, de magában a boltbanalig tettek kárt. A felborogatott polcok, állványok, kifacsartvégtagokkal heverô próbababák között turkálva hamar összeszedtemnéhány hétköznapi, cseppet sem gruftis cuccot, majdsiettem vissza Szürkéhez.– Farmergatyók, barna csíkos férfizoknik, neked zöld-fehérkockás, nekem pedig ez a V kivágású, fehér ing… – mutattam akínálatot. – Megfelel?– É… és az?! – mutatott a magas szárú, fûzôs csizmámra.– Tornacsukák a tavalyelôtti év legdrágább divatja szerint –csörgettem meg a nejlonzacsit, amelyben szerzeményeim maradékátrejtegettem. – Nyugi, öregem, mindenre gondoltam!A Fenevad lezárta ugyan a romkerületet, de nem akarta megölnia bentrekedteket, hisz gazdatestként vagy prédaként mégjól jöhettek a démonok számára, ezért a vízellátás, ha akadozvais, de mûködött. A zuhany csodálatos volt. Minden porcikámatátmelengette a forró víz, s ami a legfontosabb: eltüntette a gruftimivoltomat fennen hirdetô fekete szemfestéket, vörös ajakrúzst,és – némi aceton segítségével – az éjszín körömlakkot is. Miutánátöltöztünk (Szürkének segítenem kellett, amitôl valahogy furaérzéseim támadtak), én az állomás személyzeti fürdôjébe vonultam.40