Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

***Harmadik napja dekkoltunk Kôbánya alsón. A komor állomásépületnéptelen, szeméttel és felborogatott, összetört mûanyagszékekkel teli várótermét átjárta a huzat. A jegykiadó fülkébencsináltam magunknak szállást. Szürkének a szomszédos panelházbólmég egy matracot is sikerült szereznem.– H… holnapra jobban l… leszek – ígérte a srác minden este,egyre gyengébb hangon. – H… ha tudnál szerezni v… valamikaját…Csakhogy nem tudtam. Szerencsére innivaló akadt bôven,mert az állomás négy italautomatájából kettô valahogy megúsztaa fosztogatást, de a büfét kirámolták, s ami mégis megmaradt, aztvastag, szôrös és zöld penészréteg takarta.A grammatonok démonmágusai légmentesen záródó erôfalatvontak Kôbánya köré. A Fenevadnak valószínûleg elege lett abból,hogy a romkerületben lakó démonzabrálók hordái rendremeglátogatták a Belvárost, és módosított Exi-lapocskáikkal terrorizáltáka fattyakat. Bronzék esete lehetett az utolsó csepp apohárban, bögrében, serlegben – vagy akármibôl is szokott innia Sötétség Fejedelme. Persze a szürke árnyalataiban irizálóhullámzófalon azért át tudtunk volna törni, hisz a benne rejlôátok nem halálos. Csakhogy már a puszta kísérlet is riasztást, azpedig számos grammatont idézett volna a helyszínre, így inkábba bujkálás mellett döntöttünk.– M… meglásd, kicsi Lilith, h… holnap reggelre k… kutyabajom se…Ez már a delírium! – gondoltam. – Még sose szólított „kicsiLilithnek”!Szürke fejsebe elfertôzôdött. Idegesen rándult össze a gyomrom,mikor az jutott eszembe, hogy talán én magam fokoztam a bajt,mikor azzal a mocskos ronggyal akartam elállítani a vérzést. Amintújra a svábhegyi csillagvizsgálóba érünk, azonnal javasolni fogom37