Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

valahonnan a Lovas Áruház kiégett épületén túlról, éles rikoltáshasított a csendbe. A Kôbányai út túloldaláról kurjantások egészsora felelt rá.– D… démonzabrálók – nyögte Szürke. – Tele van v… velükaz egész kôbányai r… romkerület.– Ma éjjel hárman biztos nem tértek vissza a vackukra.Sorra jártam a hullákat. A nyomokból lassan kezdettösszeállni a történések sora. A Barkas túl nagy sebességgelbukkant elô a vasúti felüljárók miatt mélyebbre süllyesztettútszakaszról… Egyszerûen elfeledkeztem róla, hogy az emelkedôteteje a levegôbe fog dobni, ha nem lassítok… Megtörtént,és mi felborultunk… Bronz valószínûleg ugyanígy járt, báraz ô járgányával lett volna rá esélye, hogy kivédje a karambolt.Talán csak arra figyelt, hogy minket elkapjon, így végülnekicsûrt a gázlámpa oszlopának… A légzsákok fehér porralszórták tele az üléseket, de maga az utastér szinte sértetlenmaradt. Bronz és társai persze valamelyest elkábulhattak,így a karambol hangjára a közelben tébláboló démonzabrálókközül hárman még idôben érkeztek, hogy könnyû zsákmánytejtsenek. Bronzot, Ketzet és Pedrót kirángatták a kocsibólés… A vérfoltokból, ruhafoszlányokból és egyéb nyomokbólítélve kemény küzdelem lehetett, de végül legyûrték ôket, éskiûzték belôlük a démonokat, hogy aztán mindjárt magukbais kényszerítsék…– Hárman lehettek – állapítottam meg.– Mibôl g… gondolod? – csodálkozott Szürke.– Abból, hogy nincs átvágva a torkunk – feleltem. – A démonzabrálókgyûlölik a gruftikat, hisz azt irtjuk, amire ôk a leginkábbvágyakoznak. Ha többen is lettek volna, biztos végeznekvelünk, míg mi tehetetlenül fekszünk a roncsban. Így viszont,friss gazdatestekként jobbnak látták, ha mihamarabb lelépnek,nehogy újabb démonzabrálók jöjjenek, és megszabadítsák ôketa zsákmányuktól.– Ez i… igaz!35