Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

– Próbáld mozgatni a végtagjaidat, hogy megtudjuk, nemtört-e el valamid – magyaráztam. – Ha igen, akkor nyugton kellfeküdnöd, amíg…!– Felfogtam! – vágott a szavamba Szürke, majd kifelé kezdettevickélni, miközben így morgott: – Az életemet is m… magamnakkell megmentenem! M… micsoda világban élünk!Persze végül segítettem neki, s így két perc múlva már egymásbakapaszkodva tántorogtunk ki a Kôbányai út közepére.– Nézd! – intett Szürke a keresztezôdés felé. – Ôk se jártakjobban.Csak ekkor vettem észre a félig kidôlt gázlámpaoszlopot, ésa fekete autót, ami szinte felcsavarodott rá. Az összegyûrôdöttmotorház alól még mindig gôz sistergett. A járgány mind a négyajtaja nyitva volt, és az üléseken senkit sem láttam.– Fenébe…! – a tekintetem ide-oda ugrált a környezô épületekárnyékát kutatva, míg Szürke elôreimbolygott, hogy aztán hátrase nézve integetni kezdjen.– Ott vannak! – mondta, s elindult. Az athamét markolvasiettem utána.A három test alig néhány lépésre hevert az összetört kocsitól.Korábban csak azért nem vettem észre ôket, mert álló, felénkrohanó, ránk vadászó démonfattyakat kerestem a hajnali félhomályban.– Ezek már soha többé nem marcangolnak szét senkit – állapítottameg Szürke, Bronz holtteste fölött állva.A nagydarab fickó hanyatt feküdt, üveges szemekkel meredvea vöröslô felhôkre. Homloka közepén Exi okozta, fekete szélûégésnyom éktelenkedett, amit sokkal mélyebben préseltek abôrébe, mint ahogy az egy közönséges démonûzés során szokás.Néhány lépéssel távolabb Ketz, az autó mögött pedig Pedro hasonlótesthelyzetben hevert.– M… mindháromból kiûzték a démonaikat – mondta Szürke.– Csak kiûzték?! – a hangomban döbbenet és kételkedésbujkált. Mintha válasz érkezne a kérdésemre, a hátunk mögül,34