Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

NyolcKörbe-körbe súrlódó, halkan harákoló hangra riadtam fel,melybe rendszeres idôközönként fémes nyiszorgás keveredett.Elôször nem láttam semmit, hiába nyitottam nagyra a szemem.Már-már kezdett elfogni a pánik – talán megvakultam?! –, mikorvégre halovány derengést pillantottam meg, mely egy kecses, feketepillangót folyt körbe. Hát persze, a szoknyám! Fejjel lefelélógtam az ülésbôl, a biztonsági öv mélyen a testembe vágott, és aruhám az arcom elôtt csüngött.Kitapogattam a Barkas behorpadt tetejét, majd az öv csatjaután kezdtem matatni, de hiába nyomkodtam a biztonsági gombot,az végleg megadta magát az enyészetnek. A súrlódó hang egyrecsak ismétlôdött, ahogy a fémes nyiszorgás is.Megpróbáltam kibújni az öv alól, ám ez sem sikerült. A vállambahasító fájdalom viszont adrenalint pumpált az ereimbe,s így már tisztábban tudtam gondolkodni. Az athame – jutotteszembe. Félresöpörtem a pillangómintás szoknyát, és körülnéztem.A világ fejtetôre állt. A Barkas összes ablaka kirobbant, atetô benyomódott, a kaszni valahogy mégis egyben maradt. Szürke31