Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

A szoba felôl éles csattanás, majd dühödt morgás hallatszott.Felálltam és körülnéztem. A konyha berendezésébôl szintesemmi sem maradt. Mindent a korábbi szemét és az összetörtbútorok megégett, kormos törmeléke borított. Egyedül a falikúttûnt olyannak, mint azelôtt; kongó hangot hallatva, egykedvûencsöpögött bele a víz.A kettérepedt bejárati ajtó mögül Ketz tántorgott elô. A girhessrác tekintetében ezüstös féregként tekergett a hernyó démon.– Ezért most… – hörögte – megfizetsz!A jobbegyenes, amivel a szobából kifelé nyomuló haverjaiölébe küldtem, szerintem mintaszerû volt. Ha Gitta is láthattavolna…– Pu… pucolás! – kiáltotta Szürke, és a küszöbön át az udvarralökött. – A kábító gris-gris… Nem t… találtam erôsebbet.Futottunk. A sötétben csupán a csizmám talpán át éreztem ajárólapokat. A szoknyámba és horgolt kendômbe tüskés gallyakakadtak. Mögöttünk Bronz üvöltött:– Kapjuk el! A vérét akarom!Akármilyen vén csotrogány is volt, a Barkas most elsô pöccreindult.– Fordulj m… meg! – körözött a kezével Szürke, miután bevágódottaz anyósülésre. – Gye… gyerünk, fordulj m… már!A gázpedálra tapostam, és vadul tekerni kezdtem a kormányt.Egyetlen fényszórónk félkörívet hasított az éjszakába. A túlsóoldalon a bal elsô kerék felkapott a járdára, majd szinte azonnalle is pattant róla. Végre a megfelelô irányba tartottunk. Ráhajoltama kormányra, hogy Szürke ne takarja a házat, mert mégegyszer, utoljára látni akartam. A négy démon épp ekkor rontottki a kertbôl.– G… gázt! – sikoltotta Szürke magából kikelve.– Nyugi! – csitítottam. – Már nem érhetnek utol.A járgány traktorhangon, a repedezett aszfalt gödrein megmegugorva,egyre gyorsulva száguldott velünk. Mire az Attila útrakanyarodtunk, már Szürke sem hisztériázott.26