Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

éreztem ilyet lány iránt! Tökéletes alakjára ébenfekete selyembôlvarrt, testhezálló, szemérmetlenül vékony ruha simult, melymindent látni – vagy legalábbis sejteni – engedett, amit általábana ruhák el szoktak takarni. Két meztelen karja, hosszú nyaka,vállára omló, zöldeskék haja, alabástrom homloka, fitos orra,hideg mosolyra húzódó, vérvörös ajkai mérhetetlen megelégedésseltöltöttek el.Oh, igen! – gondoltam, bár tudatom egy része nem értette,honnan támadnak bennem ezek a szavak. – Olyan vagy, gyermekem,amilyennek megálmodtalak.A lányból áradó, lill fattyú teremtette bódulat azonnal elmúlt,amikor a szemébe néztem.– Hallgatlak – mondtam, összefonva a két karom. – El akartadmondani, mi is a helyzet!Tanamera arcán enyhe zavar futott át, de hamar rátaláltiménti magabiztosságára.– Hírét vettük, hogy rátörtél a rokonainkra, és egyiküket… – arongyszônyegen heverô kislányra pillantott, bár nem rá gondolt– …kiûzted az ôt megilletô testbôl.– Az ôt megilletô…?! – felnevettem, majd állammal a lány mögötttoporgó Pedro felé böktem. – Te elsô fokozatú penetra vagy:úgy ötarasznyi, szürke bôrû, ragacsos kis féreg! És te, izomagy?A tojásból kikelve folyton vonagló, sárga levet eresztô, öklömnyi,fekete kitinfejjel kúszó-mászó húskukacként létezel, míg bele nembújsz valakibe. Ti mindannyian démonok vagytok, akiknek sajáttestük van, csak épp szeretitek ellopni másokét.– Erre valók az apagék – mondta megvetô mosollyal Tanamera.– És evésre! – motyogta a sarokban saját ujjai táncától megbûvölveKetz. – Néha meg is lehet enni ôket, mert az… az tápláló,igen, nagyon tápláló!– A rokonainkat bántottad, grufti! – ordított fel hirtelen Bronz,hatalmas karjával a szoba felé taszítva az útjában álló Pedrót. –Ezért most Abaddon nagyúr nevében…24