Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

– Tehát Enoch könyvet írt az angyalokról! Ha sikerülnemegtalálnom… Vajon maradt még belôle ép példány? És ha igen,merre keressem?Ujjam átvándorolt a másik papírlapra.– Az indigószín aurába öltözött kislány, aki Enoch nevébenkeresett fel. Azt mondta: „Enoch értett minket…”. Minket! Teháttöbben is vannak! Talán egész seregnyi indigókölyök él mégmindig a Városban, hisz a Fenevad hatalma eltörpül Enoch erejemellett, aki az Idôt is képes volt megállítani, hogy átgondolhassama döntésemet. Ha pedig ez sikerült neki, akkor a gyermekeit… azindigógyerekeket, vagyis az angyalmágusokat sem hagyta veszni!Találnom kell egyet, hogy eljuthassak…Ekkor rúgták be az udvarra nyíló ajtót…***Apró üvegcserepek záporoztak rám. Felugrottam, s ahogyhátrarúgtam a széket, az csattanva vágódott a tálalószekrénynek.Az apró konyha leghátsó sarkába hátráltam, be a falikút mögé.Négyen voltak. Úgy türemkedtek be egymás után a helyiségbe,mintha a testük valami lágy, képlékeny anyagból volna, pedigteljesen emberinek tûntek. Két kar, két láb, egy fej, s az azokatösszekötô, egyben tartó törzs.– Hát mégse ment el – mondta az, aki legelöl érkezett, holdvilágképéngunyoros, kegyetlen vigyorral. – Mázlisták vagyunk,mi, srácok?– Mázlisták bizony, ahogy mondod, Bronz – értett egyet amásodik, és megveregette társa izompólóból kidagadó, hatalmasvállát. A hátuk mögül még ketten igyekeztek elôrébb jutni. Azegyikük girhes kölyök, tekintetében lustán kígyózó hernyóval,a másik egy feltûnôen szép, bár rideg arcvonásokkal bíró lány,akiben egy kecses lill-démon vert tanyát, melynek távoli ôseiállítólag Lilith démonkirálynô saját teremtményei.A Bronz névre hallgató, tar koponyája tetején zöldeslilapunktaréjt viselô pasas hullámzó arcvonásai mögül egy abaddonvicsorgó pofája derengett elô. Miközben bakancsával üvegcsere-22