Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

– A kabbalista rabbik! – ismertem fel ôket. – Dávid benGoldstein és Nathan ben Erbatim az Árnyak házából.– IGEN!A kísérteties, halk sóhaj a ház falaiból áradt. Talpra ugorvafordultam körbe, rettegô tekintettel vizslatva a környezetemet. Aszemem sarkából mintha úgy láttam volna, hogy a falikút fölöttitapéta kissé kidudorodna, hullámot vetne, de mire odanéztem,már nem volt ott semmi. A következô pillanatban már abban iskételkedtem, hogy az imént bármit is hallottam.– Csak a szél… – nyugtattam magam. – Az kócolja a kertbenálló gazt.Visszatértem a képhez, s mindjárt láttam, hogy Xilka a kétalak feje fölé szövegbuborékot rajzolt. Mintha ebben a különösképregényben a kabbalista rabbik egyszerre mondanák, amitakarnak. A szöveg így szólt:„Ha ez nem volna elég az angyalok létének bizonyságául,akkor jusson eszébe Enoch, aki beszélt velük, sôt, könyvet isírt róluk.”– Enoch könyvet írt az angyalokról – suttogtam magam elé. –Könyvet az angyalokról…A másik rajz egy gyereket… egy kislányt ábrázolt, aki félrebillentettfejjel, kissé bambán bámult vissza rám. Körötte, vagyinkább a „háta mögött” sejtelmes firkák, melyek lehettek idétlenszárnyak, vagy a gyerekbôl áradó kisugárzás (indigókék aura?!)jelképei is.A kislány feje fölött szövegbuborék, benne Xilka ákombákombetûi:„Enoch értett minket, és aki Enochot érti, minket is megért…”– Drága, jó Xilka! – suttogtam, lerogyva a székre. – Méghogyunalmadban firkáltál…! Honnan tudtad, hogy egyszer majdvisszatérek ide, és útmutatásra lesz szükségem?Újra a rajzokat nézegettem, fekete körmû mutatóujjammalkopogtatva a rabbik fölötti szövegbuborékot.21