Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

Milyen békés, gyönyörû idôszak volt! A friss rétes, amit vasárnaponkéntkóstolónak a házinénink hozott át a másik házból…A forró, porcukorral meghintett sütemény illatát még a penetrákhátrahagyott bûzén keresztül is érezni véltem.Azután Salamon ismét megkeresett, és felnyitotta a szemem.Újra láttam az emberek nyakában ülô, tekintetükön kikönyöklôdémonokat; a félelmeikbôl, gyûlölködéseikbôl, mohóságukból táplálkozófattyak kövérebbek és egészségesebbek voltak, mint mikormég nem fedte ôket asztrálhomály. A Városon pedig titokban márkét szörnyeteg uralkodott: az idôk kezdetén angyalból lett Fenevad,és a modern kor szülte, emberbôl démonná torzult Synerella.Én és a gruftik összecsaptunk velük. A harc könyörtelen volt;sorra haltak az ellenségeink és a szeretteink. Elvesztettük Tomasót,Gabrierut, Aput, Anyát és Xilkát. Legvégül, mikor már mindendarabjaira hullott, Enoch – akirôl addig még sosem hallottunk, ésma sem tudjuk, kicsoda is valójában – megadta nekem a hatalmata választáshoz: döntenem kellett, miként és kinek az uralma alattfolytatódjék a Város története.Én pedig a Fenevadat választottam.Fellapoztam az Aputól kapott meséskönyvet. Gyûrött füzetlapoksarkát pillantottam meg, melyek középtájt kandikáltakki belôle. Azonnal rájuk ismertem. Aznap éjjel, mikor Xilkávalvisszatértem ide, hogy megfejtsem Apu titokzatos üzenetét, azimp rettenetesen unta a rejtjelekkel való szöszmötölésemet. Kértnéhány papírlapot, én téptem neki, ô pedig a maga szórakoztatásárafirkálgatni kezdett.Amiket most találtam, az ô „mûvei” lehettek. Kivettem ôket akönyvbôl, majd az asztalra tettem, és a tenyeremmel kisimítottama gyûrôdéseket. A kockás lapokon ügyetlen firkák. A lámpafénybetartva, szememet erôltetve válogattam szét a késôbb rárakódottkosz foltjait attól, amit eredetileg Xilka rajzolt. Két alak… Karikatúrák,amelyek az én kedves impem kifacsart humorát hirdették:az egyik figura tolószékben ülô, fiatal férfi, míg a másik görnyedthátú, szakállas-pajeszos öregember.20