Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

– Exi ab seo! – ordítottam, miközben beszorítottam ôt a sarokba.– Apage Satanas filiaster! 5A chorel démon sárga füstöt köpve szakadt ki a kislánytestébôl, és sisteregve merült a konyha járólapjaiba, megolvasztvaa követ.– Jól van – öleltem át szorosan a gyereket. – Most már nemlesz semmi…A chorel fattyú azonban, ha végül távoznia is kellett, bosszútállt. Éreztem, hogy a kislány teste ernyedten fekszik a karomon;mielôtt a Pokolra küldtem, a dög megállította a szívét.– Szegény kölyök – súgtam, s óvatosan lefektettem a kamraelôtti rongyszônyegre. – Most már vége. Szabad vagy.Három órával késôbb, mikor az éjfélt jelzô harangok kongásavégiggördült a néma Városon, még mindig a konyhábanvoltam. A démonszállta család immár hónapok óta élhetett akert végében gubbasztó, kicsi házban. A házban, mely egykorAnyának és nekem adott otthont. Mindent vastag, ragacsosmocsokréteg takart, ám a penetrák nyomai csupán rátelepedteka mi emlékeinkre, nem tüntették el azokat. A tányérok… Avitrines szekrényben sorakozó porceláncsészék… Az asztalttakaró viaszosvászon… A halkan recsegô székek… A furcsánmeggörbült leveseskanál (alpakka), amit Anya terítéskor mindigmagának tett ki… És a kamra elôtt heverô rongyszônyeg, aminmost a kislány holtteste feküdt; ezek mind a mi holmijainkvoltak egykor. Az egykedvûen csöpögô falikút. Az asztal ésa szekrény alá berugdosott és a padlót egyenletes rétegbentakaró szemétben keveredtek a mi régi és a penetrák mostaniéletének emlékei.Bementem a szobába. Ágy, éjjeliszekrények, rajtuk az ernyôsolvasólámpák és az öreg ruhásszekrény – minden a régi helyén.Még a padlón tátongó lyukat, amin keresztül Xilka érkezett, hogymegmentsen, azt sem tömték be. A konyhából derengô lámpafénybenbotorkálva a hatalmas, komor ruhásszekrényhez mentem.5 Távozz, Sátánnak fia! (latin)18