Böszörményi Gyula 3... 2... 1...

elkezdett lefelé vándorolni. Próbáltam elképzelni, milyenneklát. Az éjfekete nagymamakendô felülrôl teljesen betakart, ígyaz alatta lévô merész, a karjaimat és a hasamat kicsit sem takarómellényt nem élvezhette. Lejjebb viszont az áttört selyemszoknya,amin csodás pillangók repkedtek, valamint a magas szárú, vastagtalpú, fûzôs csizma tetszhetett a pasinak, mert a nyelve önállóéletre kelve bújt elô, és futott végig zsíros ajkain.– Mit mondott? – szólalt meg mögötte a felesége, s lassan ô isfelállt az asztaltól. Láttam, ahogy a bal keze rásiklik a tányérokközött heverô konyhakésre. – Mit akar ez itt?!– Tûnjenek el! – mondtam, szavaimat immár egyenesen anônek szánva. – Napfelkeltekor visszatérhetnek.A férfi csíkos pizsamanadrágot, rongyosra nyûtt házipapucsotés kerek pocakját takaró, mocskos atlétatrikót viselt. Borostásarcán ostoba vigyor terült szét, miközben hátrébb lépett, vagyazért, hogy rám vágja az ajtót, vagy mert a fejsze használatáhoztöbb helyre volt szüksége.– Na húzzá’ elfelé, kisribi! – röhögte, de nem a szájával.Egyetlen szemvillanással korábban a pizsamanadrág bal száramegrándult, felfelé tartó hullám kúszott végig az anyagon, majda slicc nyílásán egy ragacsos, szürke bôrû, apró fogakkal tömöttpofa türemkedett elô.A lakásból áradó bûzbôl már korábban is sejtettem: a családfôegy ocsmány kis penetra fattyúnak szolgált gazdatestül. Mostaztán megmutatta magát, talán mert azt hitte, egy elcsigázottdémonzabrálóval van dolga, aki végsô kétségbeesésében zörgetettbe az elsô házba, ahonnan fényt látott kiszûrôdni.Nos, a penetrák sosem a mérhetetlen eszükrôl voltak híresek.Párja, a nôstény fattyú természetesen az asszony tarkóján,annak loncsos haja alatt tanyázott. Amint a virágos otthonkábanfeszítô, pohos nôszemély teljesen felém fordult, megláttam a tokájaalatt feszülô, szürke démonfarkat, ami szorosabbra húzódott,hogy helyén tartsa a gazdáját.16