146 BUDA BÉLAlyen foglalkozásban is előkerül. A szerzők szerint a filmek emberi értékgenerációseffektusát emberi problémamegoldásokhoz, megküzdési próbálkozásokhoz is lehethasználni. A pozitív lélektan erényteóriája a szerzők szerint közvetlenül az önsegítésfolyamatait érintheti. Emiatt a szerzők most nem csak didaktikus célokból foglalkoznaka filmekkel (ezt is teszik, hiszen a könyv függelékében összeállítanakegy teljes felsőoktatási kurzust, filmek segítségével, illetve a legmegragadóbb filmekjellegzetes klipp-adatait is közlik), a filmek pozitív lélektani üzeneteit a pszichoterápiábanés a pszichológiai fejlesztésben használják fel. Mint az említett korábbikönyvük, ez is tematikus adattár a témák és a különböző hatáselemek szerint csoportosítottfilmekről, amelyeket pontozással osztályoznak is, továbbá megadják az AmerikaiFilmintézet 2006-os szavazatát minden idők 100 legjobb filmjéről (1500 nevesfilmes szavazata alapján), többször utalva arra, hogy a nagy filmek elsősorban élménykvalitásaikkalemelkednek ki, és ezeket hozzák létre azok a filmes értékek(szereplők, rendezés, forgatókönyv, kameramunka stb.), amelyeket a filmes szakemberekminősíteni szoktak.A könyv 12 fejezetben tárgyalja a 24 előnyös karaktervonást, általában egy-egyerényfajta fő fogalma alatt (tehát hat nagyobb részben). A 24 tulajdonság vagya pszichológiában régóta ismert, vagy új, és szinte neologizmus a megszokott koncepcióanyaghozképest. Általában mindegyik valamennyire követhető a szakirodalomban,a szerzők ezt általában meg is teszik, definiálják az illető tulajdonságot,bemutatják a rá vonatkozó pszichológiai kutatásokat, egy-egy ismert és jellegzetesfilm tartalmán át illusztrálják, majd megvizsgálják milyen társadalmi, kulturálisvagy emberi körülmények segítik elő kialakulását (enablers), és melyek gátolják.Minden fogalomhoz külön, színezett hátterű keretes részben néhány tanácsot adnakaz illető lelki készség gyakorlásához, fejlesztéséhez. Nem mindig világos az erősségekelkülönítése egymástól, illetve ha ez végre is hajtható, felvetődhet az olvasóbana külön értelmezés célja, haszna. Egy nagy erény az ismeret és a bölcsesség,ezek mint teljesítmények, készségkészletek és problémamegoldási eszközök ismerteka hagyományos lélektanban is. Külön szerepel azonban ezeken belül a prudencia,amely egyfajta előrelátást, körültekintést, megfontoltságot jelent, valamintugyancsak a bölcsesség és az ismeret kategóriájában említik a perspektívát, amelyvalamiféle jövőre vetített helyzetelemzést és viszonyulásmódot fejez ki. Az egyesmeghatározások a fogalmi keretekből kiolvashatók, ám az ilyen nagyon összetettelemek általában éppen a kutatási megalapozottságuk hiányával tűnnek fel, mertbizonyos erősségek ugyanis akár önmagukban, akár alkalmazásaikban is már sokkutatásra támaszkodhatnak. Ilyen a humanitás (humanity – humanizmus? – emberség?),ennek része a szeretet képessége, a kedvesség és a szociális intelligencia,ezek a pozitív pszichológiában vizsgált tényezők, ugyanúgy, mint a „temperance”,a mértékletesség kategóriájában tárgyalt megbocsátási készség (forgiveness), alázatosság,önszabályozási (önuralmi?) képesség, vagy az említett prudencia. A prudenciakapcsán érdemes megemlíteni, hogy itt a fő példa a Miss Daisy sofőrje címűkedves film, de a szerzők ide sorolják a 2006-ban kijött Királynőt is, talán azért, mert
Positive Psychology at the Movies ... 147Diana hercegnő halálának eseményeit a királyi családban és a brit közéletben ez a filmkülönösen sokrétű összefüggéshálóban mutatja be, és itt a „prudencia” a királynőrészéről csak fokozatosan alakult ki, az emberek reakcióinak láttán. Az Ameliecsodálatos élete viszont a kedvesség (kindness) és a szociális intelligencia példája.Az erősségek között „erős” kategória a kíváncsiság és a kreativitás, viszont bizonytalanabb,a bölcsességen és az ismereteken belül a másik csoport, a nyíltság(open-mindedness), a tanulás szeretete vagy a perspektíva. Érdekes az igazságosságerénye, ezen belül a polgári tudat (citizenship), a „fairness”, illetve a vezetésképessége. A bátorság erényén belül jól megragadható az egyik csoport a különbözőkarakterológiák és személyiséglélektani tipológiák nyomán, a vitalitás és a kitartás,viszont bizonyos fokig „fuzzy” „bravery”, ami a „courage” fogalmával szembenvalamiféle merészséget, kiállást, vállalási következetességet jelent. Érdekesa transzcendencia kategóriája, ezen az erényen belül az erősségek három csoportjatalálható, a szépség és kiválóság értékelése, továbbá a hála képessége (nem eléggémeggyőző itt a társítás), míg a másik két csoportban egyik a remény és a humor,másik a spiritualitás. A humor, mint szociális intelligencia és megküzdési képességismert, a reménység, mint sajátos optimizmus (a pozitív pszichológiát megalapozóSeligman kifejezésével: tanult optimizmus) ugyancsak nagy empirikus bázison értelmezhető.A spiritualitásból nem válik külön eléggé a hit, holott inkább ez (ésa vallások esetében a hozzá kapcsolódó rítusok és emberi találkozások rendszere)bizonyul hatékony integratív erőnek. A reménynek is valamilyen hit kontextusábanvan értelme. Minden erény vagy erősség esetében a szerzők szólnak az illető jelenségtúlhajtott vagy kóros változatáról, lélektani antitéziséről is (amiről ugyancsakszólnak néha filmek), hogy ezzel is segítsék az értelmezést.A remény esetében azért lett volna jó specifikusabban fogalmazni, éppen az önsegítésés a terápia vonatkozásában, mert e téren sok a félreértés és félreértelmezés.A legkülönbözőbb csodagyógymódok és alternatív gyakorlatok utolsó érvkéntmindig azt húzzák elő, hogy ha ígért előnyös hatásaik nem is bizonyíthatók, a betegeknek,bajban lévőknek legalább reményt adnak. A passzív remény inkább becsapás(ilyen értelemben reményt ad a bankkölcsön vagy a biztosítási szerződés,amelynek apró betűs kötelmeit nem vesszük észre...), a pozitív lélektani reményinkább az önhatékonyság, és a racionális alkalmazkodás, a belső kontrollfókuszmellett lehet előnyös, valódi „strength”, vagyis erő. A remény példája is mutatja,hogy a szerzők végül is csak a pozitív pszichológia határáig viszik a Peterson ésSeligman által leírt fogalmak eszmetörténeti elemzését, a lélektan többi hagyományoságának, de különösen a pszichoterápiás elméleteknek területeire ritkán térnekki. Ez önmagában a két szerzőnek nem is róható fel, ők ugyanis fogalmazásmódjukbanóvatosak, ők nem teljes teorémát vagy tudományos szintézist ígérnek, hanemszemléletet akarnak kialakítani, számolnak azzal, hogy a filmélmény túl komplexahhoz, hogy minden vonatkozás a megmozgatott lélektani faktorokat illetően kimerítőenmagyarázható lenne.
- Page 6 and 7:
6 BONCSÉR ÁGNES-POLONYI TÜNDE É
- Page 8 and 9:
8 BONCSÉR ÁGNES-POLONYI TÜNDE É
- Page 10 and 11:
10 BONCSÉR ÁGNES-POLONYI TÜNDE
- Page 12 and 13:
12 BONCSÉR ÁGNES-POLONYI TÜNDE
- Page 14 and 15:
14 BONCSÉR ÁGNES-POLONYI TÜNDE
- Page 17 and 18:
Szövegértő olvasás a két tanny
- Page 19 and 20:
Szövegértő olvasás a két tanny
- Page 21 and 22:
Szövegértő olvasás a két tanny
- Page 24 and 25:
24 BONCSÉR ÁGNES-POLONYI TÜNDE
- Page 26:
26 BONCSÉR ÁGNES-POLONYI TÜNDE
- Page 35:
Az idősödő munkavállalókkal ka
- Page 38 and 39:
38 SZÁSZVÁRI KARINAtalható (Lee
- Page 40:
40 SZÁSZVÁRI KARINAMódszerVizsg
- Page 43:
Az idősödő munkavállalókkal ka
- Page 47 and 48:
Az idősödő munkavállalókkal ka
- Page 49 and 50:
Az idősödő munkavállalókkal ka
- Page 51 and 52:
Az idősödő munkavállalókkal ka
- Page 53:
Az idősödő munkavállalókkal ka
- Page 56 and 57:
56 HOLECZ ANITAnyújtva motiváció
- Page 58 and 59:
58 HOLECZ ANITAfaktorokból tevődi
- Page 60 and 61:
60 HOLECZ ANITAEREDMÉNYEKA pedagó
- Page 62 and 63:
62 HOLECZ ANITAtottság és az egy
- Page 64 and 65:
64 HOLECZ ANITAhet meg, amennyiben
- Page 66 and 67:
66 HOLECZ ANITAkonstruktumok (pszic
- Page 68 and 69:
68 HOLECZ ANITAMASLOW, A. (2003): A
- Page 70 and 71:
70 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGAtóbban
- Page 72 and 73:
72 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGAÖNÉRT
- Page 74 and 75:
74 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGAtens akc
- Page 76 and 77:
76 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGAMérőes
- Page 78 and 79:
78 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGAA kapott
- Page 80 and 81:
80 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGAA tests
- Page 82 and 83:
82 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGAtív kor
- Page 84 and 85:
84 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGACOSLETT,
- Page 86 and 87:
86 S. NAGY ZITA-OLASZ KINGAWERNER,
- Page 88 and 89:
88 KARNER ORSOLYAjön létre, és a
- Page 90 and 91:
90 KARNER ORSOLYAA tanácsadásra,
- Page 92 and 93:
92 KARNER ORSOLYAA képesítések t
- Page 94 and 95:
94 KARNER ORSOLYAAz Európai Szakk
- Page 96 and 97: 96 KARNER ORSOLYAEurópai Karrierta
- Page 98 and 99: 98 KARNER ORSOLYAA MAGYARORSZÁGI P
- Page 100 and 101: 100 KARNER ORSOLYA
- Page 102 and 103: 102 KARNER ORSOLYAMagyarországiké
- Page 104 and 105: 104 KARNER ORSOLYAműködhet, és p
- Page 107: ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA IX. ÉVFO
- Page 110 and 111: 110 BAGDY EMŐKEvetítve, amely a j
- Page 112 and 113: 112 BAGDY EMŐKErendszer, amely az
- Page 114 and 115: 114 BAGDY EMŐKEés képzési csere
- Page 116 and 117: 116 BAGDY EMŐKEAz egészségügybe
- Page 118 and 119: 118 BAGDY EMŐKEA KLINIKAI PSZICHOL
- Page 120 and 121: 120 BAGDY EMŐKEAMIT A KÉPZÉS SOR
- Page 122 and 123: 122 BAGDY EMŐKE6. A pszichoszomati
- Page 124 and 125: 124 BAGDY EMŐKE13. 122/2009/VI.12.
- Page 126 and 127: 126 V. KOMLÓSI A.-RÓZSA S.-MILANO
- Page 128 and 129: 128 V. KOMLÓSI A.-RÓZSA S.-MILANO
- Page 130: 130 V. KOMLÓSI A.-RÓZSA S.-MILANO
- Page 134 and 135: 134 V. KOMLÓSI A.-RÓZSA S.-MILANO
- Page 136 and 137: 136 V. KOMLÓSI A.-RÓZSA S.-MILANO
- Page 138 and 139: 138 V. KOMLÓSI A.-RÓZSA S.-MILANO
- Page 141 and 142: ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA XII. ÉVF
- Page 143: ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA X. ÉVFOL
- Page 148 and 149: 148 BUDA BÉLAA kötetben éppen az
- Page 150 and 151: 150 BERCZIK KRISZTINAA kötet első
- Page 153 and 154: ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA XII. ÉVF
- Page 155 and 156: Lying and Deception in Human Intera
- Page 157: Lying and Deception in Human Intera
- Page 160 and 161: 160 KAPITÁNY MÁTÉnyaltabb megít
- Page 162 and 163: 162 KAPITÁNY MÁTÉvel fejtik ki.
- Page 164 and 165: 164 KAPITÁNY MÁTÉA holland krimi
- Page 167 and 168: ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA XII. ÉVF
- Page 169: CONTENTB3EMPIRICAL STUDIESBONCSÉR,