PDF-XChangew w w.tracker-software.co mClick to buy NOW!Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan is lehetne egy kivételesképességű galamb genetikai értékét a legjobban megőrizni.Próbáltam a legjobb örökítő hím galambot három generációnkeresztül saját lányával párba tenni, hogy minél töményebbenkapjam vissza a bázis hímem genetikai tulajdonságait. Az eredményaz volt, hogy három évet elpazaroltam a kiváló hím rendelkezésemreálló tenyésztési éveiből. A szerencse akkor pártoltmellém, amikor a szóban forgó hím, szabad párosításban összepárosodotta legjobb unokájával. Mert vallom, hogy a vér megérzi,megtalálja a hozzá legjobban illeszkedő láncszemet.Akkoriban olvastam – Mendel Gregor (l822-1884) osztráktermészettudós, róla nevezett átöröklési szabályt, ami ígyszól: „Ha két olyan fajta kereszteződik, melyek csak egyetlentulajdonságban különböznek egymástól, akkor az első nemzedékbeliutódok csak az egyik szülő tulajdonságát mutatják.Ez a tulajdonság az uralkodó (domináló), a másik a visszaeső(recesszív). A második nemzedéknél az utódok 1/4-e mutatja avisszaeső 3/4-e az uralkodó tulajdonságot. Az előbbi 1/4 utódainálállandósul a visszaeső bélyeg, ellenben a 3/4 utódaiközött minden további nemzedéknél a 3/4 - l/3 szabály szerintiöröklés fog mutatkozni.”Ha ezt az elméletet értelmezzük akkor a fiatalok közül alegjobb hímet, összepárosítjuk az anyjával. Ugyanígy a legjobbfiatal tojót az apával, így kapunk a második nemzedékbenolyan példányokat, melyeknek egy része erősen anyai, más részeerősen apai tulajdonságokkal fog rendelkezni. Ezekből apéldányokból újra párosítjuk a legjobb hímet az anyával (anyaivérvonal.) Ugyanígy a legjobb és legszebb tojót az apával (apaivonal). Hosszú időn át tenyészthetünk ily módon, anélkül,hogy idegen vérű galambot kellene felhasználunk, de csak azesetben, ha szigorúan szelektáljuk a fiatalokat, mert ellenkezőesetben nem a szülői előnyök, hanem a lappangó hátrányok,illetve rossz tulajdonságok jelentkeznek hatványozottabban.Ezen gondolatok után fogalmazódott meg bennem a következőképlet, a tervezett vérvonal tenyésztésére.HasonmásKedves Róbert!F= X= Y= V= F2= R= G= F3= W= M= F4= T= H= F5A B F X C F2 X D F3 F2 E F4 F3Amihez szerintem indulásnak elég három alap galamb ésháromévente egy nagyteljesítményű egyed bekeresztezésea vitalitás érdekében és persze egy képlet, ami alapján levezetjükaz elképzelést. A kiinduló klasszis galambot „F”betű megjelölésével szemléltetek, ami lehet tojó vagy hím.Én saját példámból elindulva az „F” = hím , megkapja aszintén kiváló „A” jelölésű tojót, a kettőjük közös legjobbteljesítményű lánya az „X” jelölésű tojót párosítom a „B”hímmel. Amely párosításból születik a szigorúan röptetett„Y” tojó, ami az „F” hím unokája. Ekkor az „Y” tojót párosítomaz „F” hím nagyszülővel, amiből születik a szinténerősen kipróbált „V” hím. A „V” hímet összepárosítomaz „F” hím lányával az „X” tojóval, – ami féltestvére ésegyben unokája is az „X” tojónak. Ebből a párosításbólszületendő „F2” utóddal elérkeztem a képletem első fejezetéhez.Minden egyes párosítás egy évet vesz igénybe. Aképletem folytonosságához csupán három bázis galambravan szükség, mert nem az a cél, hogy a tenyészek létszámaduzzadjon, hanem, hogy a legjobb minőségben őrizzemmeg a legjobbat. A képletben az „ A, B ,C ,D, E” jelzésűegyedek a keresztezést szolgálják, csak addig van rájukszükség ebben a vonaltenyésztési folyamatban, amíg a kívántminőségű utódot létrehozzák . Az „F, X, F2, F3, F4,F5,...” jelű bázis galambok is csak addig szükségesek míga képletben szerepelnek. Az „Y, V, R, G, W, M, T, H...”jelű galambok is csak az egyszeri tenyésztési használatután a versenyzés terén jeleskedhetnek.A képletben szereplő galamboknak egy nagyon fontos tulajdonságbankell megegyezniük, hogy mind extra galamb kell,hogy legyen, különben semmit nem ér az egész. Devos Etienneúr „Witeruge” nevű galambját tudnám említeni, amely 16 elsődíj nyerése után került a tenyésztésbe.Rimóczi RóbertElolvastam elvileg nagyon logikusnak tűnő gondolatmenetedet,és az Általad vázolt tenyésztési programot. Az egészben aza nagy probléma, hogy a Mendeli-szabályok, amire hivatkozolis teljesen korrektül, azok olyan tulajdonságokra vonatkoznak,amelyet egyetlen génpár határoz meg. Ha ez így lenne aversenygalamboknál, vagy akár csupán két, esetleg maximum3 génpár határozná meg egy galamb teljesítményét, akkor agének számával növekvő arányban a program hatékonyságafolyamatosan csökken. Sajnos azonban, amint Te is tudod,vagy tapasztalod, és amit az állatnemesítés számtalan példájais igazol, az egyedek teljesítményét sok kisebb-nagyobb hatásúgénpár, illetve gén befolyásolja, és a tulajdonságok emiattfolytonos eloszlást követnek az un. Gauss-görbe szerint. Ráadásulaz egyes tulajdonságok egyik része döntően összegzőun. additív génhatáson alapul, de nagyon sokszor különösenkiváló versenyteljesítményt elérő egyedek esetében ettől eltérődominancia, sőt ritkább esetben szuperdominancia isérvényesül, ami erősen zavarja a leegyszerűsített tenyésztésisémákat. Ezért van az, hogy sokszor egy-egy kiemelkedő versenyteljesítményűegyedben a többitől kissé még nagyobb teljesítményt,bizonyos keresztezési effektusok hozzák ki. Ezértlátjuk ma például a lótenyésztésben, hogy a legjobb teljesítményűegyedek akár ugratásról vagy másról van szó, un. szintetikusfajtákból kerülnek ki, amelyekben nagyfokú keresztezésieffektusok érvényesülnek. Ugyanezt igazolják az USA-ban anagy pénzdíjakkal járó ügyességi kutyaversenyek eredményeiis, ahol mindent időre kell teljesíteni, és amely versenyeket mamár kizárólag speciális hibridkutyák nyernek meg és tartják azúj világrekordot.Ezért nagyon nehéz és előre nehezen kiszámítható kivételesképességű versenygalambok programozott előállítása, habárkétségtelen, hogy ezekben igazolható kivételes vérvonalak tartósháttere. Az Általad vázolt tenyésztési módszert én magamis alkalmaztam a díszhal-tenyésztésben, de ott egy-két génáltal befolyásolt tulajdonság rögzítése és hosszú ideig történőmegőrzése a cél, viszonylag kisszámú tenyészpopuláció fenntartásával.Tisztelettel üdvözöl: Horn Péter8 2011. júniusPDF-XChangew w w.tracker-software.co mClick to buy NOW!
PDF-XChangew w w.tracker-software.co mClick to buy NOW!Horváth János (1891-1963)PDF-XChangew w w.tracker-software.co mClick to buy NOW!Mottó: „Egy állomány értékét nem agalambok száma, hanem azok minőségejelenti.”(Horváth János)1931-1961 között alkotott maradandót amagyar postagalambsport történelmében.1891-ben született Kőbányán. Az első világháborúalatt elpusztultak galambjai. Hat ésfél évi szibériai fogság után, visszatértekorazonnal postagalambokat szerzett be, innenonnan.1923-ban vett részt először versenyen,eredmény nélkül és csak öt év után lett egyversenyen harmadik. Beszerzett német, holland,angol galambokat, melyek azonban nemfeleltek meg igényeinek. Áttörést az amerikaiOhio államból Max Schultz jonngstowni, valaminta bécsi Franz Hopfner tenyésztőktőlimportált galambok jelentik. 1932-ben FranzHopfner bécsi tenyésztőtől többedmagávalvásároltak 8 pár Hawenith eredetű galambokat4 ezer pengőért. Horváth János galambjainagy részét ekkor értékesítette 8-10 pengősdarabonkénti árért. Ezen galambok tekintélyesrésze Aachenig repültek (1050 km). AHopfner galambokat így jellemezte: Arányosfelépítésűek voltak, nagyszerűen zárt háromszögetképező medencecsontozattal, de főkéntselymes puhaságú dús tollazatukról ésnagy szárnyfelületükről voltak nevezetesek.A galambok nagytestűek voltak.A Hopfnerrel történő személyes találkozásokalkalmával sokat tanult a tenyésztés, tartástechnológiaés a versenyzés terén. A némettenyésztőktől tanultakat valamint a német újságokbólolvasottakat feldolgozza és beépítisaját értékrendjébe. 1931-ben érkeztek azamerikai galambok. Az A. U. 27-O. P. P. kkhím galamb verseny távjait külön szeretnémkihangsúlyozni, figyelemfelkeltés céljából1927: 121, 170, 170, 340 km1928: 154, 170, 340, 510, 850 km-ről aznapos1929: 170, 340, 510, 510, 1020, 1609 kmAz 1020 km-es távról másnap reggel, az1609 km-ről hatodik napon érkezett.1930: 510, 510, 680, 850 km-ről aznapos.Horváth János 1931-1942 között számtalankerületi és országos bajnokságot nyert.Az olimpia kiállításokon alábbi eredményeketérte el: 1938-ban Brüsszel hatodikdíj, 1939-ben Kölnben első díj, 1959-benLisszabonban ötödik díj, 1961-ben Essenbennegyedik díj.Elsőként kapta meg a „Mestertenyésztő”címet, a Magyar szövetség Aranykoszorúsjelvényét a Német szövetség gyémánt azOsztrák-Lengyel és a Csehszlovák szövetségArany jelvényét birtokolta. 1938-ban Belgiumbanvizsga után megszerezte a nemzetközibírálói címet.Az olimpiai kiállításokon 1938-ban és1939-ben magyar részről volt bíráló. HorváthJános nyilatkozta: a brüsszeli Olimpia utánalkalmam volt Guillaume Stassart páratlanállományát megtekinteni, ez alkalommalegyenként kezembe adta híres galambjaittöbb mint másfél órán át megmutogatott mindentés magyarázta tenyésztési és röptetésimódszereit. Mondhatom, hogy ezen másfélóra alatt többet tanultam, mint egész addigitenyésztői pályafutásom alatt. Hawenith, VanThyn, Bonfigt, Osmann világhírű dúcaiban ismegfordult. Horváth János nemcsak egy kiválótörzs megalkotója, hanem kiváló sportvezető,és egyben legtermékenyebb szakíróis volt. 1947-ben megjelent „Postagalamb tenyésztés”című könyve. A champion bajnokságbana 14-31-389 kk hímje egymás utánhárom évben champion első, mindháromévben 100%-os helyezési aránnyal. A 14-35-468 vk hím 1937-ben szintén championelső, hét helyezéssel úgy, a hét útból háromszorelső, egyszer második díjat nyert. Értékrendjébenelső helyen a család állt, mintnégy gyermekes családapa, ehhez igazítottaa tartható galamblétszámot. Jelmondata volt:kevés, de jó galambot tartani. A dúc létszáma(öreg galambok) 30 év alatt soha nem haladtameg a 40 db-ot.Összegyűjtötte: Rimóczi RóbertHr. 14-468-1935. Hr. 14-389-1931.2011. június 9