Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

94 Salamon kirdty.De még egyet csak. Látod ott közepettA barna sátort ; fenn, de fénytelenMagában áll az, mint éj fellege.Azt mondanád, hogy, a ki benn lakik,Elébe hegyrl szálfát ültetettDe dárdanyél az, László fegyvere.Salamon. Hah! mindenek közt az, a kinekKarját kerülöm; menjünk, Ernyei,Ernyei. Nem még, királyom, nézd meg t magát.Salamon. Mivé teszesz még, rettent öreg?Ernyei. Mint egy hadisten lép ki sátorából.Vas váJlait, mint sziklát hab fölött,Látom kitnni, s széles táboránMagas csillagként végig néz szeme.Megy, szörny fegyver fénylik oldalán.Egy nemzet sorsát hordja nagy szivében,És mintha földünk ennyi súly alólEl akarna térni, futni láttatik.Salamon. Mi ez? te rémitm vagy, Ernye.i,Kitl segédét várta most ügyem?Avagy veszélytl rémülsz el magad.Hogy így nagyítod ellenségemet?Ernyej. Rémítni téged nem lehet, király,Sem e kihalt szív nem tud rémülést.Ez sz hajammal bár min vagyok.Küldj s tengeren túl harczolok meg érted.Csak itt ne kívánd, oh itt borzadok.De nézd, ki most ott halmon áll maga,A mint erben kél nagy termete,llgy lelke mélyén békeség lakik.Mikor Kémének véres síkjaitMegingadozva hagyta lábam el,Utamban úgy áJlt László akkor is.Dárdán nyugasztá harczos karjait,S mint egy nagy oszlop, mely bú napjainEmbertetembl úgy vált kdarabbá,Soká mern, és mozdulatlan állt.Majd félre intett, és magunk levénk.Kezet fogott, és a mely rab gyanánt