Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

ötödik felvonás. 367Boldogságba eltemetve,Mint regében ó csoda,Vissza fog mosolygani,S több örömnek lesz oka.Nézz köri, s ha tartja kedved,E gyönyörfa és ama lakBús viránynak mezejénMind reád vár, mint sajátod,S boldog alkotÓjok én. (Hirtelen félrevonja fátyolát.)Csongor. Tünde! — ah, vagy még ne higyjemA csalóka tüneményt,E szavaknak,e szemeknek?Jaj, ha még is álmodom!Nem, nem, c szem és az arczE kar és arózsaujjak,E sugárból alkotott lest,És e minden oly dicsénEgy tökélybe összetéve.Nem lehet más, nem lehet többEgy van ily kép mindörökké,S csalhatatlanul való.Tünde, Tünde, ah, te vagy!S annyi szenvedés utánNyugszom égi kebleden!Sírok égi kebleden! (Megöleli.)S szívom istenajkaidnakHalhatatlan csókjait.Tünde. Csongor, ah, elfárad a szó.És az ész elégtelenElgondolni, elbeszélni,A mit e megáradott szívÉrez és tud, sejt s óhajt.Jer, nyugodjál e karok közt,S hagyj nyugonnom karjaid közt.H áboríthatatlanúlígy fogunk mi csendben élni,S a bajoktól messze lenni;Hagyd virágzó ajkaidnakRám omolni csókjait,