Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

340 Csongor és TündeHogy, ha még van, a reménynekElfogadja sugarát.Ilma. S ezt, hogy tudjuk, ily kietlenFöldre kellé bujdokolnunk,Hogy madár se jöjjön onnan,A hol nap van és világ?Tünde. Légy türelmes, bánatommal.Vég utat tesz most szerelmemItt vesz enyhet vagy halált.Jer, kövess e vég utamban,S lássad ott az Ejt magát.Ilma. Mit csináljak, merre fussunk?Tünde. Puszta parton fátyolábanEgy komoly bús asszony ülCsermely folydogál eltte,Csillagokkal tündökölve —Ilma. Borzadok, ha rá tekintek.Tünde. Ó az, kit keres reményem,Ó az Ej gyász asszonya.Nála vannak rejtve mélyenA jövendk titkaiKérni fogjuk elborulva,S esküinkkel kényszerítni,Hogy felfödjék ajkai.Ilma. Jaj, ne menjünk; mintha szólna,Érthetetlen hangokatMormol ajka.Tünde.Álmodik,S a pataknak elbeszéliHalhatatlan álmait.Várakozzunk, mert boszúja,Véghetetlen és súlyos,Eri azt, ki háborítja.Éj. Sötét és semmi voltak : én valék,Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,világot szültem gyermekül.És aMindenható sugárral a világFölkelt ölembl ; megrázkódtatáA semmiségnek pusztaságait.