Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

T^egyedik felvonás, 333Fénybetvel kék mezbenÍrjátok le a nagy égben,Ti a menny szép szemei,Kedvezn mosolygjatokA varázskút éjjelébeSorsom nyugszik rajtatok. (Leníi.)Ah, mi táj az, mely világ!Zöld mezben egy leánykaS egy kis bárány játszanak,Szép és ifjú a leányka.Fürge s dévaj a kis állat,És játékok oly vidám,Ollyan boldog, mint magok.Hah! de mely gyász-tn emény az?Hs fiú jön fegyveresti,Vérben, porban, lankadottan.Elborul a szz eltt.S ím, a lányka összetépiHó ruhája fodrait,A sebesre felkötöziKeble patyolatjait.Hálabuzgón föltekintA vitéz — oh mennyi kíntKell megérnem! az, az,A hitetlen szeret,S a leányka — jaj nekem —Ilma. Asszonyom, ne állj tovább igy,Mert szoborrá változol. (Félre.)Balga tán megtetszett neki.Attól tartok, elszereti. (Tündéhez.)Asszonyom, ha engeded,Inkább osztozom veled. —Nem szól, hallgat, sir szegény.Én pedig fohászkodom. (Ásit.)Tünde. Boldog, tán nem boldog lányka,Mondd, hová vesz nézeted?Ah ! mi van csalárd szemében.Mely lerejtett kincs, hogy azt.Mint búvár a gyöngyöket.