Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

Második felvon ás. 285A képzeldés elfáradt agyamban,S még Istenem sincs. Nem tudom, mi az,Vagy kit nevezzek annak. És ezértFáradtam annyit éjimen, s naponnan,Hogy azt mondhassam, semmit sem tudok! —És még is ezt a nem tudást nem adnámEgész hadért, mely, hogy tud, azt hiszi.Csongor. A bölcseségnek ez csodálatos,Könny nemét választja. «Nem tudom,Ez minden, a mit tud, s valóban.Ez nem sok fejtörést kivan, s ez általEgyszerre minden gáncs ell kitérünk.Oh ember, ember, önség áldozatja.Tudós. S a lélek! — a mi gondol és akar,Óhajt és képzel, búsong és örülEz a világok alkotója bennem,S rontója annak, a mit alkotott;A lélek ! a mi emberré teszen,Azt mondom annak, s még nem ösmerem.Én én vagyok, s mi ez? nem tudhatom.Oh, mért az észnek nincs fogó keze,Vagy mért a lélek meg nem fogható?Csongor. Rettent ember, lelkét, IstenétElrázza, mint a terhes út porát;S a szép világot bús éjjé teszi.Csakhogy ne lássa, mint lesz semmivélOh! Tündérhont ez nem mutat nekem.Szúnyadj szerelmem, még nincs hajnalod.Tudós. A?, a mi van, lesz túl az életenHinném; de kés; álmom elröpült.De ím, egy ifjú vár az úton ott.Egy ember, ollyan, mint anyám fia.Talán tanulni vágyna? megkinálom;Mert milly öröm találni hallgatót. (Csongorhoz.)mit kívánsz megtudni, szóljJóA ifjú,nap köri hány kis világ forog,Az üstökös hány, hány a bujdosó.Kit ember ösmer, a mióta él,És írni tud — mind elszámlálhatom.