Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

270 Csongor és Tünde.E kies fát mily hiábaÜltetem vad föld porába,Kedvesemre nem találok.kincseket terem,A faA f kincs, a szerelem,Szép világa álmaimnak,Mellyek e vidékre vonnak.Ah, az rajta nem terem.Jlma. Asszonyom, mit adsz,Hogy belül a lomb alatt,Csongor úrfi szunyád ott?ha mondom,TNDE. Ilma, mit beszélsz bohóul ?Ilma. Engedd hát,hogy én öleljem.Tünde. Áldott, kedvez szerencse.Mint köszönjem ezt neked!Ilma. A szerencse vak gyerek.Ezt inkább nekem köszönjed.Tünde. Vágyaimnak vég határa,Itt vagy, s reszketek belépni.Ilma. Késel ? Megmutassam-e,Mint kell sr gally közöttA szerelmest föltalálni ?Tünde. Hagyd el, Ilma, a szerelmesCsillagot hordoz szemébenAnnak nincs sötét s homály;Bár bolyongjon éj felében,Kedvesére rá talál.Menj, míg itt mulat szerelmem,S régi kínjait elenyelgem.Keltsd föl a kis csalogányt,Hogy, míg senki nincsen ébren,szerelmi kéjt zenegjen,S dallal töltse a magányt. (El.)Ilma. Ugy legyen; de ah, mi szépenKörmöcziznek itt az almák.Kár, hogy nem lehet megenniItt egy férges is fityeg,S mert az alma színarany,Férge nem gyémánt-e vájjon ?