Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

ötödik felvonás. 247S föJdig boruljunk, mint bálvány eltt.A szent igazság nincs azért szivünkben,Hogy bátran el ne merjük mondani,Ha társainknak sorsa megkívánja.Ezek temetnek engem el ; de oh,Ne sírj, te lelkem jobb fele,Lesz a ki ójon s ója gyermekünket.Ne zokogj, ne búsíts, Rózsa, jj szivemre,A messze költöznek karjainPihenj utószor, add rá csókodat.Hogy kedves emléki azt elvigye.Az egy halált, az elkerülhetetlentHagyd elviselnem, mint kell féríinak.Hagyj oly reménynyel menni, hogy fiamKeservid által árva nem marad.Rózsa. Boldogtalan I már árvább nem lehet.Oh Kont, h Rózsád elmegyen veled.Csak a szivében megroncsolt anyaMarad meg itt, ha élhet, gyermekének.Kont (Imréhez). Állj itt elttem, árva kis fiam.Imre. Atyám, kezemre forró víz esett.Kont. Csak víz ? töröld le. Oh, itt vér lobogÁllj meg mern, és nézz szemembe, így.Ki vagy, te gyermek? lásd, orczádon isVíz áradoz. Mikor bennünket áldAz ég, vagy megver, akkor ád est.Töröld le a vizet, fiú —Vagy inkább, hagyd meg ott.Mosdjál meg a keserv árjában, azNem fogja csúffá tenni Kont fiát.—De jer közelb, jer, nézd meg jól apádat.Meg fogsz-e emlékezni gyermekem.Hogy Kont magyar volt, és te vagy fia?Imre. Apám, hisz én is Kont s magyar vagyok.Kont. Lásd, mert ha nem lennél az, itt alattItatnám a rossz földdel véredet,És csontjaidból vetném ágyamat.Magyar vagy hát, s míg e hazában élsz.Nagy átkom nélkül más nem is lehetsz.