Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

ötödik felvonás 239Nem vagyok-e én királyod és urad?Te nem felelsz? (Magában.)Hah! büszkébb, mint kivánnám,Ez a tekintet bennem lelket öl.—Még félre fordulsz? Jól van, veszsz tehát.(A többiekhez.)Ti sem feleltek? Nincs, ki életétSzeresse, s meghódoljon, nincs egy is?Mit látok, egy sincs, a ki tisztel engem?Kiállhatatlan büszke had.Forduljon el kegyelmem tletek.Valamint ti tlem elfordultatok. (Kikiált.)rök, vigyétek e pártos hadatAz alsó börtönökbe. — Menjetek.(Fegyveresek jnek, s el a nemesekkel.)Megtörhetetlen, elszánt és makacs népiMig lábaimhoz nem gördül fejk.Nincs nyugtom, és én nem vagyok király.(Ei.)Vajdafi, J{ózsa, Imre, Csóka jnek.Vajdafi. Itt várjatok, ha erre visszajön,Víjátok kérelemmel a királyt,Talán megenged, — már én túl vagyokA veszteségen, túl reményi men.Ti még reméljetek jót, s áldjon Isten. (Ei.)Rózsa. Megáldjon Isten téged, jó öreg.Bár félek hinni — biztatásidonNyer elhanyatlott lelkem új ert.Talán még egyszer látom Kontómat.Oh, ez tartott meg, még csak ez tévé.Hogy bánatomban el nem hal szavam.De mint fogom meglátni tet? OhNem, mint mikor harczokból téré meg,Vidám dicsség égvén arczain.Kötözve, búban, szennyben és sötétGondtól lesújtva látandom meg t,Mint saskeselyt, mely túl a fellegenKereste bátran a dics napot,