Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

"Harmadik felvonás. 203Még is te napi többé ne lássalak,Te föld! alattam meg ne állj soha,S ne híjon engem senki Laczfinak,Ha mondtam egyszer: sors, ne bánts, elégiKerestem a bajt, eltröm, ha jött.De Kont — oh, mit beszéljek? — tégedetKi ösmer így meg? Mellyik ember az.Ki valaha látta csüggedésedet?Mikor behozták ezt a gyermeket.Ki most nyalcunkra hág és öldököl.Nem úgy valál-e jobbján mindenütt,Mint vértavakban gázló óriás,S milyen halál volt, melytl rettenél?Én nem szelhettem akkor is, nem én,Mert, mintha teremtett volna, büszkénÉs megvetleg néze ránk alá.S gyakorta mondtam, haj ! csak Kont ne volna.Mi könnyen oltanók el a tüzet.De most velünk vagy, Kont, és csüggedezsz?Ki másokért nem félted a halált,Önnön veszélyed megfáraszta-e ?Ne hidd, ne hidd, Kont. Gyémántszikla vagy,S megtörhetetlen, csakhogy nem tudod.Nap vagy, de nem tudod, hogy tündökölsz.Kont. Oh Laczfi, mért kell érzenem, hogy a kor.Melyrl beszélsz, már régen múlt id.Fekünni vágynék Tátra mély tövében,S nem tudni semmit a világ fell.Laczfi, Igen! ha úgy lehetne élve is,S még halni jókor van ; de bár maradj,Elmondom, a miért veszély között.Jobbat remélve,hozzád eljövék.Királyt kerestem, Kont, s találtam is.Királyt, barátom, a ki, mint magunk,Törvény alatt lesz, s úgy uralkodik.Nem mint veszélylyel járó üstökös.De mint szelíd nap fog világlani,S levert hazánkon új tavaszt derít.Kont. S ki az, ha titkod illet engem is?