Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

Tíarmadik felvonás.2 o iKoNT. Oh, vége annak, Laczfi : búni kell,S ez minden, a mit józan ész tehet.De jer lakomba, véred elpatakzik.Laczfi. Hadd folyjon, a magyar nem drága vér,Vizet kevertünk hozzá, és azótaFel nem loboghat, mint a tiszta láng.Bujdosva sárpatakként folydogál,S posványiban magának nyög panaszt.KoNT. Oh, hogy viharral rúghatnám utánad;Mert úgy van, Laczfi, lágy fiak vagyunk.Laczfi. Úgy van? s te nem mondsz ellent, Kont, te sem?Nem úgy, ha mondom, bajtárs, nincsen úgy.Oh, hogy még hallgatsz, s míg én lángolok.Te oly hideg vagy, mint a jég hazája.Kont. Majd felhevülök általad, s te hlsz,S így a legillbb mérsékkel birandunk.Jer, bágyadásod ájulásba hoz.Laczfj. Oh, a zsivány galyak közt szúra meg.Nyomomba csúszott, mint az ál kigyóS elárulám véletlen a helyet.De néma már, nem mondja senkinek. — (Bementében.)Én bágyadok ; de semmi ! oh barátom,Él még a hü magyarnak Istene,Csak trni, merni kell. — Hah átkozott! —De Kont, ne aggj, én híreket tudok.Kont. Meghalljuk azt is, csak légy csendesebb,A nag)' hevület nyilt sebednek árt.Jer, jer, pihenj meg, aztán szólhatunk. (Laczfi s Kont ei.)Csóka. Csak szép az, míg a szív nem jégverem,Mig benne élet és er lakik.Mint Laczfiéban. Menydörg egy ember.Egykor hegyek közt nyári fergetegben.Midn fölöttünk villám harsogott,A mennykövekkel haliam pörlekedni.Miért nem dörgik a magyar nevét,Miért nem irják tzzel a nagy égre,Hogy lássa, hallja, s féljen a ki él.Azt mondja, így volt Bendegucz korában.De csakhogy itt van. Tán e bús vadonba