Magyar regényirók képes kiadása. Szerkesztette és bevezetésekkel ...

152 A bujdosókEldbe vágom a hideg vasat,S megkérdelek, mért bántod hölgyemet?Zsigmond. Hevesked, én akkor egy rövidVálaszszal azt mondom : hogy aKölcsönt fizettem. — Nem szörnyködöl ?KoNT (dárdáját leteszi). Nem állok itt meséket fejteni.És semmi kölcsön köztünk meg nem áll.Fejdelmi ndet én bántottam-e?Tiszteltük és szerettük ezren t,Ot, a kegyesbet minden asszonyoknál,S hamvára sírva dlt el bánatunk,Mert nincs azóta csend és nyugalom.Visszás kezek közt sínlik e haza,O, a mi jó volt, elvivé magával.Bal sors maradt ránk, és uralkodik;Magad tudod, mint kárhozunk miatta.ZsJGMOND. Kont, lassan a szavakkal, már hevedLeszállhatott, most csendesen beszéljünk.Felejtsd el, a mit láttál ; én, nohaTöbbet tudok, temetve fojtom el,S ösmerkedésünk újólag legyen.Mondd meg nekem, Kont, mert te nem hazudsz,Igaz hitedre mondd meg, mért kerülsz?Gyléseinkben és csatáimonA jó tanácsot, s nagy hst nem lelem,És ez már rég van ; ennek add okát.Kont (Rózsához fordulva).Rózsám! szerelmem!Rózsa. Oh Kont, elveszünkÉs Isten, ember nem segít ügyünkön.Szegény boldogtalan kis gyermekem!Kont. A gyötrelemnek napja jött reánk.Jó hölgy, ne sírj : mert semmivé teszesz.Rózsa. Haj! elveszszen hát hölgyed, gyermeked?Kont. Nem, él Isten, haldd meg! akkor énKirályok ellen mennyköved leszek.Zsigmond. Mi lett belled? Kont, te nem felelsz?Kont. Igen, te itt vagy, és én álmodom IFejdelmi hölgy, egy nagy király leánya