Lucinda! - Könyvmolyképző

Szánalmas, milyen mélyre süllyedtek.A futam véget ért. A zörgő hangosbemondó bejelentette a győzteseketés a következő futam esélyeseit. Körülöttük mindenfelé jómódúakés részegek ujjongtak vagy süllyedtek egyre mélyebbre aszékeikben.Egy körülbelül tizenkilenc éves, tejfölszőke, copfos, barna ballonkabátotés sötét, vastag keretes napszemüveget viselő lány lépdeltlassan a Vének felé vezető alumíniumlépcsőkön.Sophia kővé dermedt. Mit kereshet itt ez a lány?Szinte lehetetlen volt megmondani, melyik irányba néz. Sophiaerősen igyekezett, hogy ne bámulja. Nem mintha számítana, hisz alány úgysem látja. Világtalan. Ám ekkor…A Kitaszított Sophia felé biccentett. Ja, persze, ezek a féleszűekképesek érzékelni a lélek tüzét! Halványan ugyan, de Sophia életerejemég mindig látható lehet számukra.A lány a Vének előtti üres sorban foglalt helyet, a pálya felé fordult,és egy ötdolláros fogadásitipp-füzetet lapozgatott, melyet vaklévén, el sem bírt olvasni.– Jó napot! – köszönt a Kitaszított egyhangúan. Meg sem fordult.– El nem tudom képzelni, mit keresel itt – mondta Miss Sophia.Nyirkos, novemberi nap volt Kentuckyban, de a homlokán váratlanulfénylő izzadsággyöngyök keletkeztek. – Együttműködésünk végetért, mikor a seregednek nem sikerült a lányt elhoznia! Semmi, még azaz eszelős fecsegő, aki Phillipnek nevezi magát, sem változtat a döntésünkön!– Sophia közelebb hajolt a lányhoz, és elfintorodott: – Mindenkitudja, hogy bennetek, Kitaszítottakban nem lehet megbízni!– Nekünk ma itt nem veletek van dolgunk – közölte a Kitaszítottmereven maga elé bámulva. – Nem vagytok mások, csupán eszközök,10