8 MOZAIKKádár János utolsó beszéde„És azon a napon, amikor a LegfelsőbbBíróság Nagy Imre perétújratárgyalta, és felmentő ítéletethozott, 1989. július 6-án reggel kilencórakor Kádár János meghalt.”Nyolcadszor köszöntötte a nyarata Polip Ifjúsági Iroda a SzekszárdiIfjúsági Érdekegyeztető Fórumcivil szervezeteivel közösen. APrométheusz-parkban megrendezettszínes, mozgalmas, szórakoztatóesemény méltán kerül fela fiatalok rendezvénynaptárába.Kornis Mihály könyvének bemutatójaaz Ünnepi Könyvhét megnyitóján, Szekszárdon„Hölgyeim és Uraim! Magyarok!Úgy mondom ezt, mintha egyShakespeare-drámában lennénk.Úgy és azért mondom: magyarok,amiért Hamlet, mikor Ophélia sírjábaugrott, azt kiáltotta: én vagyok,Hamlet, a dán!” A törvénytelenuralkodóról, a gyilkosról, hanem is anyánkat, de a hazánkat elszeretőtrónbitorlóról, a mi tehetségesClaudiusunkról,Kádár Jánosról és az ő sokakatmegrontó hatalmáról szeretnékszemélyes vallomást tenni, mégpedigúgy, hogy elemzem és kommentáloméletének utolsó, zilált,szenvedő lélekkel rögtönzött beszédét,amit az MSZMP zárt ülésén,hívatlan vendégként mondottNyárnyitó – fiataloknakTeret adunk a zenének! Ez a mottója IX. Európai IfjúságiZenei Fesztiválnak, amely május 16. és 20. közöttaz ország egész területén kulturális programokatkínált a zenebarátoknak. Az Európai Unió által is támogatottfesztivál ideje alatt Magyarországra költözöttaz európai zenei élet központja, a rendezvényt a zenésztársadalomkiemelt figyelemmel követte.A rendezvény közel 4 ezer magyar és 27 ország 6ezer külföldi résztvevőjét három kiemelt helyszín,Pécs, Székesfehérvár és Budapest fogadta 126 helyszínen.A program szinte minden zenei műfajt felsorakoztata komolyzenétől kezdve a jazzig.A helyszínek között megtalálható koncertterem, iskola,templom, múzeum,de több színpadlesz a városokforgalmas utcáin,A fiatalokkal foglalkozó helyi,megyei és regionális civil szervezetekösszefogásával létrejött MINI-CIVILIÁDA alkalom arra, hogy kiállítsanak,bemutatkozzanak, különbözőtevékenységeket kezdeményezzeneka látogatók számára.Lehetőség nyílt kosárra dobóversenyre az esélyegyenlőség jegyében,kézművességre a SegítsRajtam Alapítvány tagjaival. ASzekszárdon élő külföldi önkéntesek(EVS) bemutatták országukatés jelenlegi állomáshelyüket, a belgafőiskolai hallgató a PTE-IGYFKErasmus-programjáról adott információt.Maszkrajzolás, festés,grundfocizás mellett társasjátékokatpróbáltak ki az érdeklődők ésismereteket szereztek az önkéntességrőlés az emberi jogokról az ÖnkéntesKözpont és a Polip IfjúságiEgyesület irányításával. A NapsugárIfjúsági klub standján népszerűségnekörvendett a hagyd itt a„kézjegyed” akció, amely egy későbbijótékonysági árverés alapjaitteremtette meg. A Szekszárdi IfjúságiÖnkormányzat felmérést készítetta fiatalok igényeiről, hogyhatékonyabban tudják segíteni aváros élet, emellett közös játékrainvitáltak. Az Ifjúsági Unió és a TolnaMegyei Gyermek és IfjúságiKözalapítvány akadálypályáját leküzdvecsúszhattak le a GemencTSE drótkötélpályán a bátor vállalkozók,a Fehérlófia SE pedig parktájfutást hirdetett sikerrel. A hátrányoshelyzetű fiatalok közösségfejlesztésénekegyik módját mutattabe faliképeken és a gyakorlatban isa Zöld-Híd Alapítvány Pécsről. AIX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál Szekszárdon isbelvárosi terein,egyes bevásárlóközpontokbanis. Zeneszólt a legtöbb lehetségesközösségitéren, ahol a nemzeneorientált közönségis megszólítható és megérintheti őket a fiatal,tehetséges zenészek muzsikálása. A nemzetközi zeneitalálkozót az a megtiszteltetés érte, hogy bekerült azEurópa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010 programsorozatánakkiemelt rendezvényei közé, így a magyar ésnemzetközi médiában is kitüntetett figyelmet szentelnekaz eseménynek.Miután Szekszárd is kapcsolódást keres az EKF-projekthez,így két külföldi zenekar nálunk is fellépett.Május 19-én, szombaton délelőtt 10 órakor a dániaiMasany együttes és a svédországi Falun városából érkezettGranlöst nevű zenekar adott koncertet a Garaytéren. A rendezvény rangját, annak európai szellemiségétés szakmai elismertségét jól tükrözi afelkért védnökök listája. A IX. Európai IfjúságiZenei Fesztivál védnökei többek közt:Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke,Jan Figel, az Európai Bizottság kulturálisfőbiztosa, Szilvásy György kancelláriaminiszter,Kodály Zoltánné, Zubin Mehta,Dietrich Fischer-Dieskau, vagy a tájékoztatónfelszólaló és a Kodály emlékév kapcsán a zeneoktatáskiemelkedő szerepe és a fesztiválközötti párhuzamot hangsúlyozó Marton Éva.2007. MÁJUS 27.el” – így kezdődik Kornis Mihályszabad előadása Kádár János utolsóbeszédéről.Kortárs irodalmunk egyik legismertebbírója, Kornis Mihály újkönyvében a végső pillanattól viszszatekintvebeszél Kádár Jánosszemélyiségéről és a rendszerről: akorszakról, az 1956 utáni Magyarországról,arról a világról, amelybenélnünk adatott.Kornis Mihály íróként fedez fölolyan lényeges vonásokat, személyiségjegyeketKádár János jellemébenés élethelyzeteiben, amelyetcsak és kizárólag (dráma)író vehetészre, vagy amire a történelem hivataloskutatói aligha figyelnénekföl, miközben a szerző könyvébenminden állítását példásan dokumentáljais. Sőt, a szélesebb olvasóközönségitt olvashatja előszörazt a titkos magnófelvétel alapjánkészült szöveget, amely Rajk Lászlókihallgatásán történt Kádár ésFarkas Mihály jelenlétében.Az Ünnepi Könyvhét szekszárdieseményeit Kornis Mihálynyitja meg május 31-én 16 órakora Garay téren, s könyvét ahelyszínen dedikálja.Dél-Dunántúli Regionális IfjúságiSzolgáltató Iroda az Európai Uniósismereteinket tette próbára, felvilágosítómunkát végzett a „DÉLIFÉNY” – Epilepsziával Élők Dél-Dunántúli Egyesülete és a TolnaMegyei Sclerosis Multiplexe Egyesület.Táncprodukciókkal a FASHIONDance, DYNAMIC Moderntánc SE,Szekszárd Sportklub AEROBICSzakosztálya, NAJLA Tánccsoport,GEMENC Táncsport Egyesület szórakoztattaa közönséget, majd aTücsök Zenés Színpad adott műsort,végül a koncertekre került sora SELF CONTROL, AMANECIDA,FORCE FEED BACK, Nemmindenkiférfi(Bobék) zenekarok fellépésével.A POLIP Önkéntes 2007 címetGyörke Petra, Illés Viktor és SomiKrisztián kapta, köszönjük munkájukatés mindazokét, akik önkéntestevékenységet vállalnak irodánkban,egyesületünknél.A rendezvény támogatói a fellépőés kiállító szervezetek, Szociálisés Munkaügyi Minisztérium, BabitsMihály Művelődési Ház és MűvészetekHáza, Szekszárd MegyeiJogú Város Önkormányzata, VárosiSportcsarnok, Városi KosárlabdaSzervező Bizottság.
92007. MÁJUS 27.MOZAIKSzületés Hete2007. május 7–10. SzekszárdImmár harmadik alkalommal kerültmegrendezésre Szekszárdona Születés Hete programsorozat.Nagy örömünkre szolgál ez, hiszenazt mutatja, hogy fontos,hogy egy hetet a szülés-születéscsodájának ünneplésével töltsünk,jobban megértsük jelentőségét,és a rendezvény kedvezőfogadtatásra talált a laikusok és aszakemberek között is.A hét legfontosabb üzenete,hogy saját sorsunkért felelősek, sajátügyeinkben kompetensek vagyunkés a szakértők, tanácsadóinke döntési folyamatok soránnem helyettünk hozzák a rólunkvaló döntéseket.A rendezvénysorozaton közelegy hetet töltöttünk együtt várandósokkal,édesanyákkal, édesapákkal,nagymamákkal és gyerekekkel.Mondhatjuk, hogy mindenkitmás-más dolog hozott ide: a kíváncsiság,a bizonytalanság, a tudatosság,a lehetőségeinek megismerésénekvágya, az információszerzés,tapasztalatai átadása, vagy az ismerkedés.Beszélgettünk arról, hogyanlehetünk elég jó anyák, hogyankészüljünk a szülésre, szoptatásra.Sok baba kipróbálhatta ahordozókendő előnyeit. Megismertükmiért jó a babamasszázs és kipróbálhattukhogyan masszírozzukgyermekeinket. Őszintén megosztottukegymással szüléseinktörténetét. Előadást hallhattunk aszexualitásról, segítve ezzel sajátgyermekeink egészséges szexualitásáravaló nevelését. Megismerhettükmi mindent tud és érez egymagzat, megtanultuk milyen fontosgátizmaink tornáztatása és bemutatóvalegybekötött beszélgetéstfolytattunk a zene jótékony hatásáról.Szüléseink történetét a Palettaszínház keltette életre. A gyerekeka játszóházban tölthették idejüket,kipróbálhatták a „Mocorgó” játszóházmozgásos és fejlesztőjátékait.A hét folyamán nagy segítségünkrevoltak az egészségügyi szakközépiskolások.Jövőre is lesz Születés Hete mégváltozatosabb programokkal és reméljük,hogy a kórház is bekapcsolódika rendezvényekbe és résztvesz a nyitott szülészet programsorozatban.A fotópályázatra 43 pályamű érkezettszerte a megyéből. A nyertespályaművek a következők:I. helyezett:Szeretet és boldogság– Varga Mihályné, BonyhádII. helyezett:Az élettől kapott igaz szerelem– Sipőcz Szilvia, SzekszárdIII. helyezett:ÉlményfürdőOsipowicz Margit, SzekszárdIII. helyezett:Családi pihenés– Buday Balázs, SzekszárdKözönségdíj:A cici, a cica, meg én– Szabó Daniella, SzekszárdJantner foto különdíja:Anya és gyermeke – JánosiClaudia, BátaszékSok szeretettel gratulálunk!Csákó FruzsinaAki nem tud, az most megtanulhat halászlét főzni!A 252 oldalas könyvben többmint 600 főzött halétel (halászlé,halpaprikás, halpörkölt)leírása található meg39 Duna menti településről.KÖNYVESBOLTBANNE KERESSE!Megvásárolható standunkon aPünkösdi Fesztiválonmájus 25., 26., 27., 28-án, a sportcsarnokbanMegrendelhető: a www.halfozes.hu honlaponés a 20/486 6518-as telefonszámonEVANGÉLIUM„Amikor azonban eljön ő,az igazság Lelke, elvezettiteket a teljes igazságra”János evangéliuma 16,130Egy történetet olvastam valahol. Kutatókból álló kis csoport egytávoli országba utazott, hogy a dzsungelben különböző élőlényeketvizsgáljanak. Összeszedtek mindent, ami az utazáshoz és az otttartózkodáshoz elengedhetetlen volt. Modern felszereléseket vittekmagukkal az útra, melyek a munkájukat könnyítették meg. A lehetőlegrészletesebb térkép állt a rendelkezésükre, hogy megtaláljákazokat a helyeket, ahol kutatásaikat elvégezhetik. A tudósok is alegválogatottabb emberekből álltak. Ami emberileg megtehető,mindent megtettek.Amikor repülőgépük leszállt a vidék egyetlen – repülőtérnek csaknagy jóindulattal nevezhető – kifutópályáján, egyetlen ember vártaőket. Nem látszott nagyon iskolázott, vagy tudós alkatnak. Egyszerűhelybéli volt, egyszerű ruhában, szinte minimális felszereléssel.„Ennyi a fogadóbizottság?” – háborogtak a neves tudósemberek.„Mi mindent előkészítettünk, mindent elterveztünk, és ennyi?” Aláthatóan bennszülött – fogadóbizottság egyetlen tagjának arcánmosoly futott végig. Majd köszöntötte a kis csapatot, és annyitmondott nekik: „Önök a legmodernebb felszereléseket hozták el,amivel úgy gondolják, hogy elvégezhetik a munkájukat. Én pedig avezető vagyok, mert csak én ismerem ezt a területet!”Ez a kis példa nagyon jól bemutatja azt a helyzetet, amelyben atizenegy tanítvány és más – hozzájuk csatlakozó – asszonyok ésférfiak voltak Jézus Krisztus mennybemenetele után és Pünkösdelőtt. Válogatott emberek. Három évig Jézus mellett éltek, tanultak,nagy dolgokat, csodákat éltek át. Embereket láttak, akik meghaltak,de újból életre keltek. Betegeket, akik egyik pillanatról a másikrameggyógyultak. A társadalom szélére sodródott embereket, akiketMesterük visszavezetett a társadalomba. És ezek az emberekminden tapasztalatukkal, tudásukkal együtt bezárkózva voltakegyütt egy emeleti szobában. Sehol az erő. Sehol a bátorság.Miért nem folytatják tovább mesterük, Jézus munkáját? Hiányzottközülük a vezető. Pünkösd előtt, a Szentlélek eljövetele, kitöltetéseelőtt a tanítványok emberileg úgy tűnt készen állnak, csaképpen vezetőjük nem volt. Vezetőjük, akinél jobban senki sem ismeriazt a „vidéket”, ahová az ő küldetésük szólt. Ezért voltak bátortalanok.Pünkösdkor ezek az emberek és az egész világ vezetőt kapott, azigazság Lelkét, aki elvezeti az Istent kereső embert a teljes igazságra.Eligazítja az embert az élet dzsungelében. Ő a Szentlélek Isten,aki ismeri a számunkra láthatatlan utakat, előre nem észlelhetőeseményeket. Nem kell kiszolgáltatott emberként, bezárkózva élnem.Nem kell vezető nélkül bolyonganom sorsom sötét erdejében.Van valaki, aki mindezt ismeri és tudja. Ő segíteni akar, hogy én islássam, ha kell: meg is értsem. A tanítványok szobájának ajtaja akkornyílt ki, amikor Pünkösdkor ez a Lélek hozzájuk is eljött. Eltűnta bátortalanság, eltűnt a félelem, eltűntek a kétségek. Kinyitottákaz ajtókat, és bátran elindultak arra, amerre Ő vezette őket. Van-eéletemnek olyan vezetője, akire ugyanígy rá merem bízni teljesenmagam? Jézus így bíztat: „mennyei Atyátok mennyivel inkább adSzentlelket azoknak, akik kérik tőle?” Vezetőt, aki nem félrevezet,hanem a legjobb utat mutatja meg számomra. Bátran bízzuk rá életünket!Ámen.Kovács Zoltánmetodista lelkész