4. sz. - József Attila Megyei és Városi Könyvtár - Tatabánya

Bényei Miklós 74 Nemzeti programok: magyarság kiváltságos helyzetét rögzítette), az 1868-ban megszavazott, és jórészt általa szövegezetttörvénycikk még így, kompromisszumos formájában is elismerten európai színvonalúalkotás volt.Miniszteri tevékenységének csúcspontját művelődéspolitikai törekvései, intézkedéseijelentik, amelyeknek maradandó hatása volt; több évtizedre meghatározták a magyarországipolgári kultúra fejlődését. Eötvös mindig is úgy vélekedett, hogy a polgárosodásfeltételezi az emberi tudat átalakítását; hogy a gazdasági fejlődés, a szabadságjogokgyakorlásának elengedhetetlen eszköze, a tényleges politikai-jogi egyenlőségbiztosítéka az általános műveltségi színvonal emelése és a modern kulturális intézményhálózatkiépítése. A művelődésügyet egységes rendszernek tekintette, ezért mindenágát fejleszteni akarta. Kiváló, alkotó segítőtársakra talált minisztériumának vezetőtisztviselőiben. Közreműködésükkel új gimnáziumi tantervet, óvodai, középiskolai ésegyetemi törvényjavaslatot készített (ezeket halála után fogadták el), jól felszerelt tanítóképzőketés főreáltanodákat állíttatott, középiskolai tanárképző intézetet szervezett.Ő emelte műegyetemi rangra az Ipartanodát, rendeztette az Országos Széchényi Könyvtárállományát, gondoskodott a Nemzeti Múzeum fejlesztéséről, képtárakat vásárolt, államsegélytutalt ki a pesti zenedének, ösztöndíjakat alapított a fiatal művészek, tudósokszámára, tervet dolgoztatott ki a műemlékek helyreállítására stb. Támogatta a természet-,műszaki és mezőgazdasági tudományokat, valamint a felnőttoktatást is.Kétségkívül legjelentősebb, legismertebb művelődéspolitikai alkotása hazánk elsőnépoktatási törvénye (1868: 38. tc.). Ezzel a tényleges hazai igényekre, a polgári fejlődéskövetelményeire válaszolt, ugyanakkor megelőzte korát (sőt számos, fejlettebbpolgári országot is), hosszú távra megalapozta a magyar közoktatásügyet. Kodifikáltaaz általános tankötelezettség elvét, az iskolaállítás szabadságát, ám az állami felügyeletetvalamennyi (felekezeti, községi, egyesületi, magán-) tanintézetre kiterjesztette. Aközségi (városi) iskolák irányító hatóságait az önkormányzati eszme alkalmazásávaljelölte ki: a lakosság választotta az iskolaszéket, és képviselői vettek részt a megyeioktatásügyi tanácsokban is.Tárcája másik területén, a vallás- és egyházpolitikában megpróbálta megteremteni atöbb évtizede sürgetett vallásegyenlőséget. Személyes érdeme is a görögkeleti egyházújjászervezése, a protestáns és a katolikus egyházak teljes viszonosságának kimondása,és az ő nevéhez fűződik az izraeliták vallási emancipációjáról szóló törvény. Meghiúsultviszont régi nagy álma, a katolikus autonómia, a katolikus egyház feudális szerkezeténekátalakítása, az állam és az egyház különválasztása, vagyis a „szabad egyházszabad államban" liberális ideájának megvalósítása.Fiának és titkos naplójának panaszolta el, hogy a kiegyezés utáni magyar fejlődésselelégedetlen, várakozásaiban többször csalódott. Mélyen bántották politikai kudarcaiis, bár jól látta - naplójában 1870 októberében le is írta -, hogy a közjogi viták,a nemzetiségi ellentétek, a konzervatív erők szükségszerűen lassítják a polgári fejlődésmenetét: „Azon politikai intézmények, melyek a 19-ik század kultúrájából fejlődtek,nem felelhetnek meg teljesen céloknak oly viszonyok között, melyek a középkorbólmaradtak fel..." Sokkal nehezebben viselte el a kapitalizálódással járó erkölcsi visszásságoksokaságát. Eötvöst, aki az önzetlenséget, a becsületességet, az önmagával szembeniszigort oly fontosnak tudta, és akit a mélyen átélt eszmék, a belső meggyőződés,hit vezéreltek, érthető módon elkeserítette, amit közvetlen környezetében tapasztalt.Nagy sóhajjal vetette papírra fiához küldött levelében: „Fáj lelkem, ha reá gondolok, s